Tételezzük fel, hogy űrhajónk egy távoli csillagrendszer felé veszi az útját. Ebben az esetben az űrhajó nagysága egy óceánjáró hajó nagyságával vetekedne.

Ami még nagyobb baj, hogy az űrhajó 100 000 tonnájából a szükséges hajtóanyag súlya induláskor 99 800 tonna, az effektív hasznos teher pedig 200 tonna lenne. Éppen ezért teljes erővel folyik a kutatás, egy új hajtóanyag iránt, hogy ne legyen szükség ekkora űrhajóra.

A holnap hajtóművei mindenekelőtt hélium-hidrogén magfúzió, vagy anyagsugárzás energiával fognak működni, és sebességük feltehetően eléri a fénysebességet. Új és merész út ez, amelynek alapvető elemeit fizikai kísérletekkel már bebizonyították, és működik a foton-rakéta.

A hajtóanyag az elektromágneses sugárzásban fénysebességű sugárnyalábbá változik. A foton-rakétával hajtott űrhajó elméletileg a fénysebesség 99 %-a gyorsulhat fel. Kövessük hát fantáziabeli űrhajónk útját, amelynek célja egy távoli csillag.

Már az idő alakulása is érdekes. Bár számunkra felfoghatatlan, valójában az idő sokkal lassabban telik a fénysebességgel haladó űrhajón, mint a Földön. Ha az űrhajó sebessége a fénysebesség 99 %-a, akkor a legénység az űrben 14,1 évet tölt, mialatt a földön száz év telik el.

Mielőtt képzeletbeli űrhajónk kikötne a célbolygón természetesen előre kiszámítja keringési pályáját, színképelemzéssel leméri hőmérsékletét, végül megállapítja, hogy adottságait figyelembe véve alkalmas leszállóhely a földi űrhajósok számára.

A mintegy nyolcvan fényévi utazás után hajtóanyagának jelentős részét elhasználta, ezért üzemanyag tartályait a célbolygón kell feltöltenie. Feltétezzük, hogy a leszállásra kiválasztott bolygó hasonló a Földhöz. Feltételezzük, hogy az említett bolygó civilizációja körülbelül ott tart, ahol a Föld fejlődése nyolcezer évvel ezelőtt.

Ezt a legénység már jóval a leszállás előtt megfelelő műszereikkel megállapította. Természetesen űrhajósaink olyan helyet választanak ki leszállásra, amelynek közelében hasadóanyagot találhatnak. Műszereik jelzik, hogy melyik hegyláncolat tartalmaz uránt. Ezután tervszerűen lezajlik a leszállás.

Űrhajósaink látnak élőlényeket, akik kőszerszámokat használnak, primitív edényeket készítenek, hajítódárdával ejtik el a vadállatokat. Űrhajósaink számára ez különös látvány. De vajon mit gondolhatnak a bolygó primitív lakói arról a szörnyetegről, amely leszáll a földjükre, és azokról az alakokról, akik kilépdelnek belőle?

Ne feledjük, hogy nyolcezer évvel korábban vagyunk, tehát valahol a félvadság korában! Érthető, hogy ezek az emberek a látvány hatására földre borulnak, és fel sem mernek pillantani.

Eddig a Naphoz és a holdhoz imádkoztak. de most valami rettenetes történt: az istenek leszálltak hozzájuk az égből!

Az őslakók biztos rejtekhelyükről figyelik űrhajósainkat. Milyen különös fejfedőjük van, kiálló botokkal (sisak antenna). Elámulnak rajta, hogy éjszaka is nappali világosságot teremtenek (fényszórók).

Rémület fogja el őket amikor az idegenek a levegőbe emelkednek és repülnek (irányítható rakétával). Ismét a földre borulnak, amikor titokzatos, ismeretlen "állatok" sivítva, dörögve robognak (helikopter, légpárnás járművek), és végül menekülniük kell biztonságos barlangjaikból is, mert a hegy belsejében félelmetes zúgást és dübörgést hallanak (kísérleti fúrások.)

A primitív lények számára az űrhajósok csakis mindenható "Istenek" lehetnek. Amíg az űrhajósok végzik a hasadóanyag kitermelését, egy idő után feltehetően kapcsolat alakul ki az űrhajó legénysége és az ősemberek között, akik az idegenekben ösztönösen főnököket látnak, megpróbálnak közeledni feléjük, hogy az "Istenekkel" közelebbi érintkezésbe kerüljenek.

Elképzelhető, hogy az űrhajósok az őslakók beszédét komputerek segítségével gyorsan elsajátítják. Itt az sem segít, ha a bennszülötteket saját nyelvükön felvilágosítják, hogy egyáltalán nem istenek látogattak el hozzájuk.

Primitív barátaink ezt nem fogják tudomásul venni. Az űrhajósok a csillagokból érkeztek, szemmel láthatóan óriási hatalmuk van és képesek csodát tenni. Csakis istenek lehetnek. Semmi értelme hát, hogy erőltessék a felvilágosításukat.

Minden az égből való leszállás tényéből adódik. Az eseményekről akár tervet is lehet készíteni: A lakosság egy részét megnyerni, hogy a ki robbantott kráterekből kitermeljék a hasadóanyagot, amely az űrhajónak a Földre való visszatéréséhez szükséges.

Az őslakosok közül a legértelmesebbet "királlyá" választani. Hatalma jeléül kapjon egy rádió adó-vevő készüléket, amellyel mindekkor elérheti az "Isteneket", és beszélhet velük.

Az űrhajósok megkísérlik a legegyszerűbb civilizációs életformák és erkölcsi fogalmak elterjesztését, hogy ezáltal lehetővé tegyék valamiféle társadalmi rendszer kifejlődését.

Közben az űrhajósokat támadás éri egy másik "nép" részéről. Mivel a kitermelt anyag még nem elegendő a visszaúthoz, a támadókat több hiábavaló figyelmeztetés ellenére, modern fegyvereikkel megsemmisítik. Néhány kiválasztott asszonyt az űrhajósok megtermékenyítenek.

Így új faj keletkezik, amelynek intelligenciája túlszárnyalja az őslakosságét. Saját fejlődésünkből is tudjuk, milyen sokáig tart, amíg ez az új faj képessé válik a világról való ismeretek felfogására.

Ezért a látogatók a bolygó elhagyása előtt jól látható, világos nyomokat hagynak maguk után, amelyeket majd később, sokkal később, és csak egy érett technikai civilizáció, egy matematikai tudással bíró társadalom lesz képes felfedezni és megérteni.

Amikor jövőbeli űrhajónk eltűnik az univerzum ködében, bolygóbeli barátaink megtárgyalják egymás közt a csodát. "Itt jártak nálunk az Istenek!" mondják. Egyszerű fogalmaikkal legendákat költenek róluk, és ezeket tovább adják utódaiknak.

Az űrhajósok által itt hagyott tárgyakat szent relikviaként őrzik és tisztelik. És mikor már ismerik az írást, akkor le is írják, hogy mi minden csodákat és dolgokat tettek, amikor itt jártak. Írnak majd különös szekerekről, amelyekkel az istenek közlekedtek, villámokat szóró rettenetes fegyvereikről, és arról, hogy az istenek megígérték: egyszer majd visszatérnek.

Képeket karcolna a sziklafalakra formátlan óriásokról akik fejükön különös kalapot viselnek, amelyekből botok állnak ki. Gömbformákat, amikben ülve a levegőben utaznak.

Botokat melyek olyan sugarakat szórnak, mint a Nap sugarai. A hely ahol az űrhajó állt, szentnek tartják. A bolygó fejlődik, lakói sokasodnak, háborúk jönnek, amik romhalmazzá változtatják a szent helyeket.

Aztán újabb generációk születnek, amelyek kiássák a romokat, összerakják a széttört táblákat, a rajtuk levő jeleket pedig megpróbálják megfejteni. És hogy mi történt tovább, azt már saját történelemkönyveinkből kiolvashatjuk.