Nemere István: Óriás UFO Brazíliában. Francia és brazil források (Lumiéres dans la Nuit, valamint Istoe) számoltak be egy 1996-os eseményről. És míg az említett francia folyóirat – “Fények az éjszakában” címmel – ufológiával (is) foglalkozik, addig a brazil “Istoe” a mozgalmon teljesen kívülálló folyóirat, leginkább az Express, a Time vagy a Newsweek hetilapokhoz hasonlíthatóan komoly forrás. Ostobaságokról, valótlanságokról nem szokott hírt adni. Az egyik 1997-es számában mégis olyan esetről számolt be, amely alaposan felkavarta a kedélyeket, és nem csak a dél-amerikai nagy országban. Lássuk a tényeket. Az incidensre (mert a lap így határozza meg az eseményt) 1996 október 5-én délelőtt 10 óra 15 és 10 óra 30 perc között került sor Brazília déli szélén. Az eseménynek négy szemtanúja van: egy kis magánrepülőgép pilótája és a közeli repülőtér személyzetének három tagja, mindnyájan repülésirányítók. A tanúk nem névtelenek, teljes nevük, sőt fényképük is megjelent a médiában. A pilóta, Haraldo Westendorff egy szállítmányozási vállalat tulajdonosa, amely élelmiszereket is gyárt, évente 7500 tonnás mennyiségben. A férfinak több mint harminc éve van pilótajogosítványa és azóta szinte szüntelenül repked magángépével. Egymotoros Tupi típusú (brazil gyártmány) gépét vezette azon a napon is. A jelzett napon reggel 9 óra körül startolt Pelotas repülőteréről, a fedélzeten teljesen egyedül volt. Pelotas a déli végén található annak a csaknem 200 kilométer hosszú Patos-lagunavidéknek, amit az Atlanti-óceántól egy hosszú, keskeny földnyelv választ el. A különös találkozásra a lagúna déli részén, Pelotas és Rio Grande között került sor. Westendorff 10 óra 15 perckor döbbenten pillantott meg egy hatalmas gépet, amely feléje repült! De az nem repülőgép volt! Gigantikus méretekről beszélt később úgy a pilóta, mint a többi szemtanú. A szerkezet futballpálya-nagyságúnak tűnt ott és akkor. Ráadásul nem hasonlított semmihez, amivel Westendorff – vagy bárki más – a levegőben találkozott. Az objektum egy gigászi piramishoz hasonlított. De nem négy, hanem nyolc oldala volt, csúcsát “levágták”. Az oldalai mind rombuszalakot formáztak és mind a nyolc oldalán voltak kisebb, szabályosan elhelyezkedő kidudorodások. A széleket lekerekítették. A szerkezet alul szélesebb, felül keskenyebb volt. Alul a szélesebb rész - mint említettük – egy futballpálya méreteit idézte, vagyis megközelítőleg száz méter hosszú lehetett. A magasságát Westendorff hatvan méterre becsülte. Úgy nézett ki, mintha fehér fémből készült volna. Az egész szerkezet függőlegesen “állt”, vagyis hát repült a levegőben, és... forgott. De nagyon lassan. Tizenkét perc alatt, amíg Westendorf nagyon közelről – alig száz méterről! – láthatta, három fordulatot tett. 1800 méter magasságban találkoztak és Westendorff - aki saját bevallása szerint nagyon félt az ismeretlen, soha nem látott és fenyegető méretű repülő tárgytól – ennek ellenére próbált a közelben maradni és ez hosszú perceken át sikerült is neki. A szerkezet lassan, sőt meglepően lassan repült és az óceán felé haladt. Westendorff egy idő után legyőzte ijedt bénultságát és rádión át a pelotasi irányítótornyot hívta, amely jelentkezett is. Ezenközben látta, hogy a “repülő torony” vagy “piramis” teteje felnyílik és kirepül belőle egy UFO! Pontosan olyan, amilyeneket sokfelé szoktak látni. Mintha két tányért a szélükkel összeragasztottak volna – állította később a pilóta. Ez a repülő eszköz függőlegesen lőtt ki a nagy hajóból, majd irányt váltott és 45 fokos szögben folytatta útját. Egy perc sem telt bele és máris nyoma veszett valahol a térben. Ezenközben Westendorff riasztása nyomán a pelotasi repülőtér légi irányítói is felfigyeltek az óriási UFO-ra. Mivel az közel volt, a radaron pedig nem látták, hát egyszerűen kinéztek az irányítótorony nagy ablakain és... Egyikük később ezt mondta: “Tizenegy éve vagyok légi irányító ezen a repülőtéren, de még sohasem láttam ehhez foghatót. Kinéztem a torony ablakán a pilóta által jelzett irányba és a horizonton egy háromszög alakú tárgyat láttam a levegőben. Nem volt szögletes, a széleket lekerekítették és a napfényben csillogott az objektum egész teste.” Westendorff ezenközben, mintegy felbátorodva attól, hogy a rádión hallottak szerint mások is látják, amit ő, tehát nem képzelődik – úgy döntött, közelebb megy az objektumhoz. Különösen annak felső része érdekelte, ahonnan az imént egy kisebb UFO repült ki. Jó lett volna föléje szállni és ha nyitva van az a nyílás, akkor benézni a szerkezet belsejébe... De ez a szándéka már aligha tetszett az óriás repülő szerkezetet vezénylő lényeknek. Amikor Westendorff gépe emelkedni kezdett, az addig stabilan 1800 méteren szálló gigász is emelkedésbe fogott. Méghozzá gyorsabban tette ezt, mint ahogyan a földi pilóta gépe képes volt erre. Előbb mintegy figyelmeztetően egy fénylő vörös oszlopot – füstöt, fényt, lézert, mást? – nyomott ki magából felfelé, de nem várta meg, míg Westendorff visszavonul mintegy 200 méterre. Mire a pilóta a végére ért ennek a manővernek, az óriás repülő szerkezet hirtelen emelkedni kezdett. Westendorff semmit sem hallott, mi több, a sebesen távozó gép a környező légtérben nem váltott ki turbulenciát! Mintha nem is ebben a valóságban mozgott volna – a környezetre nem gyakorolta az ekkora testeknél és sebességeknél elvárható, sőt bizonyosan bekövetkező fizikai hatásokat. Vagyis úgy haladt és úgy távozott gyorsan, hogy a környező légtér azt mintegy “észre sem vette”. Az egyik irányyító erre azt mondta: nem ismer semmilyen repülő eszközt, amely így emelkedne függőlegesen, ráadásul olyan magasságba és olyan gyorsan, mint ahogyan ez a szerkezet tette. Vagyis ez is arra utal, hogy a repülő “piramis” nem a huszadik századi földi technika terméke volt, ez teljesen bizonyos. Erre utalnak a repülés összes paraméterei. Mellesleg a többi irányító - egyik sem dolgozott 10 évnél kevesebbet a szakmában – kifejezetten hangsúlyozta, hogy a szerkezet ugyan nem jelent meg a radarokon, amin különben legalább annyira megdöbbentek, mint a méretén, formáján és repülésén. Egyikük sem látott soha semmi ehhez foghatót. A dologban van még egy rejtély. Hogyan lehetséges, hogy a curitibai légiellenőrzési és légvédelmi központ, vagyis a katonai és polgári gépeket és a légteret egyaránt ellenőrző radarközpont nem fedezte fel a hatalmas tárgyat? Miközben Westendorff apró kis gépe egész idő alatt ott volt a környékbeli repterek radarképernyőin? Csak egy magyarázat van: az idegenek valamilyen mesterségesen előidézett fizikai hatással tették láthatatlanná a járművet. Ám csak a radarok elől rejtették el azt, amit az emberi tekintetek szabadon csodálhattak