A rejtőzködők. Annyi minden kering a fejünk fölött, amiről nem is tudunk! Igaz, javarészét nem is láthatjuk. Hiszen amiről itt alább szó lesz, azok a láthatáron és a légkörön jóval túl, a Föld vonzáskörében ugyan, ám valójában már az igazi űrben szállnak. Kétféle (vagy háromféle..?) kozmikus anyag kering ott, amit “szemétnek” is nevezhetünk. Az egyik valóban a kozmoszból érkezett és érkezik folyamatosan. A másikat mi magunk állítjuk elő így vagy úgy. De hagyjuk a rébuszokat, nevezzünk mindent a nevén! Szeméttelep mínusz 270 fokon Senki sem tudja, hogy az űrből a Föld gravitációs vonzása révén “iderántott” és bolygókörüli pályára kényszerített anyagból mennyi van. Az sem világos, csak sejthető, hogy azok milyen nagyságúak. Jelenleg a tudomány emberei azt állítják, hogy az egy centiméteresektől kezdve a nagyobbakig több millió űrtörmelékről, a kozmoszban magatehetetlenül repülő kőről beszélhetünk. Ezek nagyobb része meteor, amelyből akkor lesz meteorit, ha földet ér (többé-kevésbé egészben), és megtalálhatjuk. A legtöbb persze olyan kicsi, hogy elég a légkörben a súrlódástól. Naponta több tonnányi, túl közel került űrbeli anyag semmisül meg légkörünkben. De hát nem is ezekről van szó. Hanem arról a sok százezer öklömnyi kőről és valamivel kevesebb ennél is nagyobb tárgyról. Ezek űzik el az álmot az űrhajótervezők és -működtetők szeméről. Egyetlen, körülbelül egy kilogramm tömegű, de jelentős sebességgel száguldó tárgy komoly károkat okozhat egy űrállomáson. Őszintén szólva, azt tekinthetjük csodának, hogy sem az egykori MIRt, sem a mostani nagy amerikai-orosz közös űrállomás épülő szegmenseit, kiterjesztett “szárnyait” (napelemeit és szerkezettartó vázát) nem találta el még egyetlen komolyabb meteor sem. Persze, ami késik, nem múlik. Már csak a matematikai valószínűség is azt diktálja, hogy előbb-utóbb bekövetkezik legalább egy ilyen találat, és annak tragikus eredménye is lehet. Természetesen a mai űrállomások még nagyon közel vannak a Föld felszínéhez. Ha távolabb lennének, ez a veszély megnőne. Néha nagyobb darabokat is befog a Föld vonzása, de ezek egy idő után lesüllyednek a légkörbe, és ott elégnek. Olykor meg a világűr távoli tájairól közeledik hozzánk egy-egy 10-50 méter átmérőjű, már-már kisbolygónak is nevezhető égitest. Annál is inkább, mert ezekből legalább 100 ezer darab kering a tágabban értelmezett “környéken”. Mindig fennáll a veszély, hogy nagyobb, 100-500 méteres darabok is közel juthatnak hozzánk. Ne feledjük, egy 1 kilométer átmérőjű égitest a Földdel ütközve már tekintélyes rombolást végezhetne akkor is, ha nem lakott földeket, hanem néptelen sivatagot vagy akár tengert talál el. Egy 10 kilométeres égitest a Földnek ütközve pedig akár az egész mostani civilizációt is elpusztíthatja – hatásaiban felveszi a versenyt egy rettenetes harmadik, nukleáris világháborúval. De most nem ez ad okot aggodalomra. Az űrszemét másik részéért ugyanis csak mi magunk felelhetünk. Jelenleg több mint százezer darab földi eredetű tárgy kering Föld körüli pályán, amit az űrhajósok vagy az űrhajók, fellőtt rakéták vagy űrsiklók hagytak el. Minden űrkomp fellövésénél megesik, hogy a szerkezet elveszít néhány külső alkatrészt. Ha ez elég magasan történik, akkor a tárgy már nem esik vissza a Földre, hanem bolygókörüli pályára áll. Ott maradhat akár millió évekig is, ha az a pálya elég stabil. Az űrben szerelgető kozmonauták is elvesztettek már sok mindent. Szerszámok, alkatrészek is keringenek. De a legtöbb törmeléket akaratlanul is az elhasználódó űrtárgyak: főleg a műholdak “szolgáltatják”. Egy részük természetes okokból esik szét, és nem minden részük süllyed olyan légköri mélységekbe, ahol eléghet a levegőben. Több marad odafönt. Aztán az is megesett az elmúlt évtizedekben, hogy a felszínen szembenálló földi hatalmak az űrben is háborúztak egymással (ha erről nem is regéltek a médiában...), és “végeztek” egymás műholdjaival. Megesett nem is egyszer, hogy a Földről fellőtt lézersugárral vakítottak meg, tettek működésképtelenné, vagy szabdaltak fel ellenséges katonai (kém)műholdakat. Megint máskor kémvadász-holdakat lőttek fel, ezek a cél-hold pályáján ezernyi fém alkatrészt szórtak el. Ezek a sajátos repeszdarabok bántak el a kémholdakkal. De az is megesett, hogy egy-egy ilyen kamikáze-jellegű vadász-műhold a céllal azonos pályára állt, majd fékezőrakétákkal a döntő pillanatban lelassított, és a céltárgy közelébe érve... felrobbant. Így semmisítette meg önmagával együtt az ellenséges kémműholdat is. Mondani sem kell, hogy a világűrben történt efféle detonációk alkalmával több ezer fémdarab kerül a kozmoszba, és ezek idővel eloszlanak egy-egy földkörüli pályán. Így már nem csoda, hogy a természetes és a földi eredetű űrszemét mennyisége minden képzeletet felülmúl. Kozmikus bújócska Olykor a kutatók roppant érdekes dolgokra derítenek fényt. Ami nem jelenti azt, hogy ezt rögtön közzé is teszik. Már csak azért sem, mert az esetek nagyobb részében katonai források és műszerek derítik fel a furcsaságokat, így azok automatikusan katonai titokká válnak. De azért olykor valami kiszivárog. Egy ilyen forrásból tudjuk például, hogy 1997 eleje és 2001 nyara között amerikai, brit és francia katonai űrmegfigyelők tizennégy esetben tapasztaltak odafent valami “gyanúsat”. Nincs okunk azt hinni, hogy orosz és kínai megfigyelők nem látták ugyanezt, de ott sokkal szigorúbb a titoktartás. Moszkvából és Pekingből semmi sem szivárgott ki. Az amerikaiak és a többiek viszont rájöttek: a Föld körül keringő űrszemétben nem csak szemét, vagyis halott anyag kering. Időnként némelyik űrhajós megfigyelte, hogy a keringő űr-anyag egy része gyanúsan viselkedik. Például a szokásosnál nagyobb “kövek” repülnek el a földi űrobjektumok mellett – olyan sebességgel, ami nem indokolhatja ezt a pályamagasságot. Arra is felfigyeltek, hogy a közös amerikai-orosz űrállomás közelébe érve ezek a repülő kövek lelassítanak, hosszabb ideig haladnak el mellette, majd eltávolodva ismét felgyorsítanak. Lehet persze – vélték – hogy ezek csak a személyzet szubjektív érzései, amelyeket egy műszeres mérés nem erősítene meg. Ám akkor miért nem végeztek műszeres méréseket is? Vagy végeztek, de az eredményt elfelejtették közölni velünk? A gyanús tárgyak persze sohasem jönnek túl közel. A Földről fellőtt űreszközök mellett inkább kilométeres vagy több kilométeres távolban haladnak el. Olykor láthatóan igyekeznek beleolvadni ebbe a fentebb ismertetett űrszemétbe. Mintha ők is annak részei lennének.