A MAGYAR BIBLIA.-=2.rész=-
Pesti Páter és Badiny-Jós Ferenc kutatásai szerint 2010.01.09. 17:12

Magyar Bibliánkban igazságokat és a Mah-Gar nép történetét – a világ teremtésétől kezdve – a Káldeusok irták meg legelőször, mert ők az „írás feltalálói”.
17. Mert még jól élt emlékezetükben az, hogy ADAMU volt ősapjuk és – az égi NIN-TI-ből a földön ősanyjuk – HÉVE, akik KAL-DU-ban, a nagy hegyek vidékén szálltak le az égből a földre. Apáról fiúra szállt az a szent titok is, hogy az égi szárnyas Kos vezette őket a Tudás Fájához, ahol ÍZ-TEN a Föld javait és az egyesülés boldogságát ajándékozta nekik, mely Nagy Ígéret bizonyságaként szülte – az égi-lakó NIN-TI-ből földi lakóvá lett – HÉVE a földi világ első ügyelőjét – HÉVEKUST.
18. E nagy hagyomány tudatában, KAL-DU-ra a Tudás Hegyére való emlékezés miatt építettek a sík vidékeken hegyhez hasonló torony-templomokat. Minden városukban. Ezeket ÍZ-TEN dicsőítésére emelték. Téglákból raktak vastag falakat és az emeletek száma „hét” volt. E torony templomok tetején volt az „Ég-figyelőinek” hajléka, akik éjjel-nappal figyelték az eget és írták agyagtáblákra.
19. A torony-templom neve a KAL nyelven „HÉZIKAL-MA”. . . azaz „az örök élet országának temploma” – volt. De sokféleképen nevezték e templomaikat. Mondták azt is, hogy: „Isten szemének háza.”, „az Élet helye” és úgy is hogy: ZI-KUR-KAL. . .vagyis „az Élet Hegyének őrzője”. . . és ők úgy hitték, hogy mindegyikben ott van ÍZ-TEN, amikor imádkoznak hozzá és segítségét kérik. E templomokban szentelték meg eredetük titkának hagyományait és tudatosították utódaikban eredetük valóságát. Így tanítottak: „Kezdetben a szárnyas és tündöklő Égi Kos vezette ősanyánkat és ősapánkat az Égből – a Földre, a Tudás Fájához és így ők lettek a Minden Kezdet első földi teremtményei”.
20. Ennek emlékére formáltak színaranyból egy szárnyas kost és a Tudás Fáját is hozzá. Oltárukra tették azt, hogy hirdesse minden leszármazottúknak a „kosi nemzetség” ÍZ-TEN-től kapott azon kötelezettségét, hogy a Tudás Megtartói legyenek. De ezzel teljesítették NIN-TUD azon óhaját is, melyet így mondott: „Munkálkodjatok, hogy a KOS ÉKE TÜNDÖKÖLJÖN A FÖLDÖN”.
21. Így lett az aranyból formált „égi KOS” a „Minden Kezdet” örök jelképe a kosiaknál. De arra is emlékeztette őket mindig, hogy ősapjuk – ADAMU – volt ÍZ-TEN egyetlen teremtménye az égi szellem-világában, akit ÍZ-TEN akarata – már az égi lakók között – anyagi testben teremtett és így a kosiak – vagy KUSOK – mind-mind égi származású Isten-Fiak, hiszen szülőanyjuk az Élet Anyja – NIN-TI, aki ADAMU-val a Földre szállva – HÉVE lett itt a földön. És azért nevezték magukat a kosiak KUS néven, hogy elkülönítsék nevüket az égi szárnyas KOS fogalmától.
22. KUS szó alatt tehát a „Minden Kezdet” – az égi KOS csillagkép idejében földre érkezett Isten-Fiak – leszármazottait kell érteni, akik ÍZ-TEN tökéletességének és hatalmasságának a világából érkeztek a Földre. Ezt a MAS-VILÁGOT ők így nevezték: KÁM. – tehát: KÁM-ból jött a földre az EM-BAR és leszármazottai lettek a földi kezdet népe: a KUS.
23. És a KUS nép nagyon jól tudta azt, hogy ÉN-LIL leszállt a földre és annak belsejét magokkal, ércekkel és minden jóval ellátta, mielőtt oda életet adott. A KUSOK magukat ÉN-LIL népének tartották, hitték és NIN-LIL-t pedig ÉN-LIL párjának vallották. Így imádkoztak ÉN-LIL-hez: „ÉN-LIL urunk! TE, ki sorsunkat megszabtad és bizalmaddal népednek választottál Világunk Édesapja, a REND és a TÖRVÉNYADÓJA, Népünk Pásztora, Napkelettől-Napnyugatig, add a Kegyelmedet nekünk.”
24. Nagyon sok idő múlt el így a „kezdet” óta. Az égből a földre küldött uralkodó hatalom – a Fényözön által – bőséget, boldogságot, gazdagságot és békességet teremtett a káldeusok földjén. De a „bőség” fiai nagyon sokban különböztek már a „kezdet” fiaitól. Mert a „bőséget” a tudás és a műveltség magas foka hozta és a „bőség” fiainak a „kezdet” sok munkája, ügyessége és találékonysága biztosította a jólét és a gondtalan élet feltételeit.
25. És most a „bőség” fiai megfeledkeztek az égiekkel kötött Szövetségről. Azt hitték, hogy a Föld embere egyedül is tud élni – az égiek segítsége nélkül. Hát élt is – ÍZ-TEN kegyelméből – a kezdettől fogva tejjel-mézzel folyó, áldott bőségben, ami körülvette őt. De amíg a „kezdetbeli” ősök ártatlansága megelégedett a földek sok szép termésével, a fáknak gazdag gyümölcseivel itt, a boldogság honában, a „bőség” fiai – a Tudás által épített pompás városaikban – a szeretet helyett a vetélkedést választották. A régi ártatlanságot az önzés váltotta fel és ÉN-LIL népe lelkében elszegényedett. A tiszta gondolatokat a sötétség takarta be és elmaradtak ÉN-LIL dicséretében. A nép ismét SAG-KUG-GA, azaz tudatlanná lett. ÉN-LIL-hez csak akkor fohászkodtak, ha betegség gyötörte őket, vagy a bajok sokassága nehezedett rájuk és a földi kincsekkel pompázó Káldea díszes palotainak lakói már nem hallották az Ég üzenetét.
26. Pedig nagyon fontos lett volna – éppen most – a SZÖVETSÉG megtartása. Fontos lett volna az égi-lakokkal való kapcsolat, azok szavának értése és megfogadása, mert a földi elemek háborgása most éppen a Káldeusok földjét közelítette.
27. Az Ég lakói szorgalmasan küldték a figyelmeztetést a Föld emberének arról, hogy a földi vizek tombolásba kezdtek. Hogy a Föld gyomrából kitörtek a tüzek és sűrű, sötét felhőkből szakad a vihar, melyet iszonyú szelek ereje sodor a Káldeusok földje felé. – De pusztába kiáltott szó lett az égiek intése, mert a földiek egymástól nyerve a dicsőséget – nem keresték már ÉN-LIL dicsőségét.
28. NIN-TUD és vele a földi édes anyák oltalmazója – az égi INANA – hullatták bús könnyeiket, de a Föld öntelt embere már azt sem vette észre, hogy e könnycseppekből fakadtak a gyöngyvirágok.
29. ÉN-KI is tűnődve nézte teremtményeit. Figyelte templomának papjait, amint selyemben, aranyruhákban pompáztak és – bár ÍZ-TEN földi helytartóinak hirdették magukat – nem ÍZ-TEN dicsőségét szolgálták, hanem a templom gazdagságát és kincstárát gyarapították. Földi hatalmasokat dicsértek és nem ÉN-LIL, -- Napkelettől Napnyugtáig terjedő – örök, égi királyságát. Nem voltak többé ÉN-LIL hűséges fiai, hanem országuk bőségének gazdag és ÍZ-TEN-t feledő hatalmasai, akik a hatalomban – szeretet nélkül vetélkedtek egymással.
30. Az Ég lakói szomorúan nézték a Föld embereit. És – amikor ÉN-KIL az égi lakók nagy szomorúságát látta, szózata így hangzott: „Én az erőmet adtam nekik, hogy – mint Isten-Fiak – azzal uralkodjanak a Földön. Teremthetnek és rombolhatnak. Követhetik a test és az anyag kívánalmait is, de élniök kell az én Lelkem erejével. Úgy mondtam nekik, amikor SZÖVETSÉGET kötöttem velük, hogy amíg Bennem maradnak a szeretetben, én is ő bennük vagyok és, amit kérnek, azt megadom nekik. De aki nem marad Én bennem a Szeretetben – az kivettetik.”
31. Így szentesítette ÉN-LIL-nek – a Világ Világoságának -- szava azt az ítéletet, amit – az ÍZ-TEN-t felejtő – földi ember önmaga felett hozott, amikor megszegte a Szövetséget és nem ügyelt többé az Égi szóra. Nem ügyelt, mert önhiten azt vélte, hogy ÍZ-TEN nélkül is élhet. Élt is addig, amíg a közelgő vész el nem érte.
32. De a gazdagságban pompázó földi hatalmasok között mégis akadt egy, aki megtartotta ÉN-LIL Szövetségét. EGY – aki nem feledkezett el a Kusok őseinek ígéretéről és népével együtt – buzgó imádkozással – ÍZ-TEN-nek adott dicséretet. KUS-KUR-RU város királyának – UBARTUTU-nak – fia volt az, aki hűséggel szolgálta a Világ Világosságát és minél jobban látta a többi város népének ÍZ-TEN-től és ÉN-LIL-től való elfordulását, annál jobban intette népét – így: „Magasztaljátok ÉN-LIL-t a Világ Világosságát lelketekben, mert Ő jó és irgalma örökkévaló.” És a nép követte királyát. Így – együtt – tartották meg a régiek által kötött SZÖVETSÉGET.
33. ÉN-KI örömmel látta KUS-KUR-RU lakóinak szívbeli hűségét és UBARTUTU fiát – ÍZ-TEN-hez való ragaszkodása szerint – ZI-UD-LIL-DU néven illette, ami a Káldeusok nyelvén annyit jelent: „a LÉLEKTŐL SZÜLETETT ÖRÖKÉLET”.
34. ÉN-KI segíteni akart a hűségben és szeretetben élő híveinek és ezért megjelent álmában ZI-UD-LIL-DU-nak és mondta neki: „Állj a fal mellé. Szedd össze népedet és sietve építsetek egy hatalmas bárkát. De ne nádfonatból legyen az, hanem erős fából készüljön és tetőt is ácsoljatok rá, hogy a víz felülről se ömölhessen bele.”
35. ZI-UD-LIL-DU –amint felébredt a különös álomból – kiment a hatalmas templom falához és az álomban látottakat eszmélte éppen, amikor fülébe egy szózat csengett így: „Ennél a falnál építsd a bárkát és tedd bele egész nemzetségedet. Sietve siessetek, mert Vízözön közeleg, mely elpusztítja országotokat.”
36. ZI-UD-LIL-DU akkor leborult a templom fala mellett és így kiáltott az Ég felé hangos szóval: „ÍZ-TEN! Áraszd ki ránk Szent Lelkedet és minden új életre kél majd. Te vagy a Hatalmas, aki megújítod a Föld színét.” Aztán összehívta népét és egy hatalmas bárka építésébe kezdtek – Az égi szózat szerint. Hosszú cédrusfákból ácsolták annak gerincét és vastag pallókkal borították be azt. Szurokkal töltötték ki az illesztéseket. Magasra építették és jól kiszámították a merülését, hogy az egész népet elbírja majd. Betetőzték úgy mint ha hatalmas ház lenne az. Csak egy nyílást hagytak rajta, melyre nagy kaput illesztettek, de az is úgy csukódott, hogy azon a víz nem tudott behatolni. A nagy bárkában volt helye KUS-KUR-RU minden emberének és minden állatának.
37. És mialatt KUS-KUR-U népe szorgalmaskodott és éjjel-nappal ácsolták nagy bárkájukat, a többi városokban csak folyt a földi örömökben, jólétben, bőségben a gondtalan és önző élet.
38. Aztán egyszer csak megindult a fergeteg. Sötét felhők borították el az eget. Napsugár helyett villámok ezrei csapkodtak mindenfelé és megnyíltak az egek csatornái. Ömlött a víz és a szelek iszonyú erővel seperték mindenüvé a szakadó eső vizét a Káldeusok földjén. De hatalmas vízár is ömlött a földön a szelek sodrásával és lassan elborított mindent. Embert, állatot, házat, várost és a nagy pálmafák ágai sem látszották ki a víz tengeréből. Hét napon és hét éjszakán át tombolt a vizek árja a földön és hét napon és hét éjszakán át ömlött a víz az égből.
39. És elpusztultak mind a városok és minden ember is, csak KUS-KUR-RU népe húzódott be a nagy bárkába és berekesztették jól annak ajtaját is. A templom fala mellett állt a bárka, és amint nőtt a vízözöne egyre jobban úszott a vízen az. Amikor pedig a vízözön a templomot is elborította – a víz tenger színén sodorta a bárkát a déli szél észak felé.
40. Hét nap és hét éjjelen át a szökőár és a felhőszakadás viharjának vize elborította a földet. Egyedül ZI-UD-LIL-DU nagy bárkája dacolt a vésszel és úszott a hatalmas tengerré vált vizek tetején.
41. A hetedik napon aztán elcsendesült a vihar. Lelohadt a szél ereje és elmúlt a fergeteg. Szétnyíltak az Ég felhői és áldott sugarát szórta le a víz özönére a Nap. Fény jött újra az égből. ZI-UD-LIL-DU kitárta a bárka nagy kapuját és napsugár ömlött a bárka belsejébe is. ZI-UD-LIL-DU akkor népével a Nap felé fordult és hálaadó imával köszönték meg a Napisten áldott sugarait. – Aztán a király leöletett egy ökröt és hozzá egy juhot is levágatott. Öröm lakomája volt a megmenekült nemzetségnek és amikor a nap lenyugodott, az égi bika fénylő, hatalmas szarva tükröződött a vízen és adott nekik világosságot.
42. Az égi és földi életek felmagasztaltja, Bölcsességet vihart apaszt el és magasztos léteket teremt. Az Ég ÉN-LIL-je az Ég és Föld életerejét adta beléjük, így megint a Föld újra-virágzását rendelé.
43. Ám ZI-UD-LIL-DU, a megmaradt király, alázatosan borult le ÉN-LIL elé és ÉN-LIL – az égi lakókhoz hasonló – örökéletre hívta el őt, örökéletet teremtve belé. Aztán „ a királynép magjának megtartója” nevet adta neki.
44. Örök lakóhelyül a hatalom hegyét, NI-TUK-KI hegyét rendelte részére. Ez az az ország, amelynek leírt nevét a későbbi időben „DILMUN” –nak olvasták. Ám a „TUK” szónak vélt írásjelet a Káldeusok a „KOS” csillagkép nevébe is bele írták, de ők ezt a jelet „HUN” szónak olvasták. Így lett – a mai napig – káldeus nyelven mondva – a „KOS” csillagképnek a neve „mulLU-HUN”. . . és ez azt jelenti: „a HUN-EMBER-CSILLAGA”. De még más formában is leírták a káldeusok a „KOS” csillagkép nevét . . . Így: „mulLU-HUN-GA”. Ennek jelentése pedig: a „HUN-EMBER-HÁZÁNAK CSILLAGA”. Ezek értelmében, a régi káldeusok nem NI-TUK-KI, hanem NI-HUN-KI néven ismerhették ZI-UD-LIL-DU örök lakóhelyét, vagyis azt, amit a káldeusok után Káldeába települt új népek már DILMUN-nak neveztek. A régi káldeusok szerint olvassuk az agyagtábla ékírásos szövegét – „KUR-NI-HUN-ki” módón, akkor ezt a kifejezést „HUN-ORSZÁG HEGYE” –nek kell értelmezni. ZI-US-LIL-DU-nak, a vízözön hajósának, az égből a földre rendelt uralkodó hatalom királyának, ÉN-LIL népe megtartójának, örök lakóhelyéül, ÉN-LIL így HUNORSZÁG (DILMUN) hegyét jelölte ki. És ott él örökre az, aki hűségesen megtartotta ÉN-LIL SZÖVETSÉGÉT.
A VÍZÖZÖN ELŐTTI KÁLD VÁROSOK KÉSŐBBI NEVEI:
ERIDU. . . neve megmaradt a mai napig.
BAD-NAGAR-DIS . . . BAD-TIBIRRA
PÍR-PÍR-AG . . . szemita nyelven ismert, így: LARAK
PÍR-KIB-NUN . . . mai neve: SIPPAR
KUS-KUR-RU . . . ugyancsak szemita nyelven: SURUPPAK
ZI-UD-LIL-DU nevét sok assziriológus – helytelenül – ZIUSUDRA-nak olvassa
A szemita-akkád nyelven írt „vízözön eposz”-ban neve: ÚT-NAPISTIM, ÚT-NAPISTU vagy ÚT-NAPISTEN.
forrás:MAGYAR BIBLIA
Pesti Páter és Badiny-Jós Ferenc kutatásai szerint
http://www.magtudin.org/magyar_biblia.htm
|