Sokan azt állítják, hogy találkoztak már az ufók utasaival. Ám a humanoidok megjelenéséről és viselkedéséről szóló beszámolók gyakran ellentmondanak egymásnak. Még is, kik ők? És kik irányítják a titokzatos tárgyakat?

A szupergyors és lélegzetelállító manőverezési képességgel bíró tárgyakról szóló gyakori jelentések elkerülhetetlenül bizonyos találgatásokhoz vezettek a szemtanúk, a sajtó és a közvélemény részéről egyaránt, miszerint az észlelt események nem voltak mások, mint Földön kívüli látogatók által a mi légterünkbe való behatolások. Ahogy ezen tárgyak viselkedése rendkívül fejlett technikát és ennek tökéletes uralmát sejtette, felmerült a nagy kérdés: kik, vagy mik irányítják ezen tárgyakat?


A kérdés csak nagyon lassan oldódott meg, annak ellenére, hogy az USA Légiereje felállított egy vizsgálócsoportot, és elindították az ún. Kék Könyv tervet. Az illetékesek azonban nem nagyon akarták tudni a választ, és gyakorta figyelmen kívül hagyták a titokzatos leszállásokról készült beszámolókat. Igen ám, de mindig vannak olyanok, akiknek a kíváncsisága legyőzi a hivatalos keményfejűséget. A téma iránt kitartóan érdeklődő civil kutatók csoportba verődtek, és szerény forrásaik felhasználásával értékes információkat gyűjtöttek a világ minden tájáról.


A földönkívüliek.

A nagyszámú bizonyítékokból, amelyeket ezek a csoportok gyűjtöttek össze, most már nyilvánvaló, hogy az ufóutasok jelenséggé állnak össze. Az állítólagos szemtanúk által jelentett ,,pilóták" alakja, mérete, megjelenése és viselkedése gyakran nagyon különös. A rengeteg jelentésből sajnos nem áll össze egy egységes kép a természetüket, ill. szándékaikat illetően. Ufók és utasaik tehát gyakran szültek heves vitákat.


Érdekes leszállás Brazíliában.

A brazíliai Bauru közelében 1947. július 23.-án egy földmunkás és néhány kollégája látta, hogy egy nagy fémtárgy ereszkedik le a földre, és meg is áll hajlított lábain. A földmunkás a helyszínen maradt, miközben kollégái elszaladtak, és hamarosan furcsa lényekkel találta szemben magát. A lények 2,1 méter magasak voltak, akik áttetsző overallt viseltek, és egy-egy fémdoboz volt a hátukra erősítve. Nagy kopasz fejük volt, hatalmas kerek szemük, hosszú lábaik és arcukat nem borította semmilyen szőrzet, még szemöldökük sem volt. Egyikük egy csövet nyújtott a földmunkás felé, de ő hátraugrott, és azonnal rájött, hogy a lény nem meri követni őt a napfényesebb, világosabb területre. Egyfolytában ugráltak, szökelltek ide-oda, és közben nagy szikladarabokat vettek fel a földről és dobáltak el. Még lyukakat is szúrtak a földbe, valószínűleg azért, hogy megpróbálják lerajzolni a bolygók Nap körüli helyzetét. Ezután beszálltak járművükbe, amely sziszegve felszállt. A földmunkás beszámolója annak idején két brazil újságban is megjelent.



Furcsa jelenség Olaszországban.

Három héttel később, 1947. augusztus 14.-én Olaszország északkeleti részén, Friuli tartományban egy bizonyos Johannis professzor a hegyek között barangolt, amikor hirtelen megpillantott egy vöröses fémkorongot az egyik sziklahasadékban, és kibújt a fák közül, hogy jobban szemügyre vegye. Ekkor vette csak észre, hogy két törpe lény követi őt apró léptekkel, miközben fejük és kezük mozdulatlan maradt. Ahogy közelebb értek, a professzort szinte minden ereje elhagyta: mintha hipnotizálva lett volna. Az aprócska, alig 1 méter magas teremtmények átlátszó overallt viseltek, vörös övvel és gallérral. A professzor semmiféle szőrzetet nem látott rajtuk, de arcbőrük színére tisztán emlékezett: talajzöld volt. Látta viszont, hogy van orruk és szájnyílásuk, amely úgy nyílt és csukódott, mint a halak szája, valamint látta a hatalmas dülledt szemeiket.


A professzor még elmondta, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve rájuk kiáltott és meglengette hegymászó botját, mire az egyik lény kezét az övéhez emelte, amelynek közepéből azonnal előtört egy ködfelhő. A bot azonnal kirepült Johannis kezéből, ő maga pedig hátra esett. Ekkor az egyik lény felkapta a botot, majd visszavonultak a koronghoz, amely hamarosan fel is emelkedett. Lebegett egy ideig a professzor szeme előtt, majd hirtelen eltűnt.

Az ilyen és ezekhez hasonló beszámolók ígéretes anyagnak tűntek a jövőbeli kutatások számára, és egyik sem utalt az idegenek inváziójának veszélyére. A hivatalos szervek azonban vonakodással fogadták az ufók leszállásáról szóló jelentéseket. 1953-ban azonban történt valami, ami megdöbbentette a legtöbb kutatót. Ebben az évben jelent meg ugyani s az első ufókönyv egy bizonyos George Adamski tollából. A könyv hatalmas port kavart, és rengeteg vita keletkezett. Adamski ugyanis azt állította, hogy beszélgetett egy repülő csészealj utasával, és fényképeket is készített a járműről. Ő folyamatosan foglalkozott a titokzatos tárgyakkal és azoknak utasaival. 1952. november 20.-án néhány barátjával együtt elutazott az arizonai Parkerbe vezető út melletti helyre azzal a céllal, hogy ufókat keressen, és meg is örökítse őket.



Látogató a Vénuszról.

Adamski egy 15 méter átmérőjű teleszkópot állított fel, és várt. Nemsokára észrevette, hogy egy tárgy száll le a dombok között, és még le is fényképezte, mielőtt eltűnt volna a szeme elől. Egyszer csak megjelent egy személy, és odament Adamskihoz. Az idegen kb. 170 cm magas volt, overallt viselt és vállig érő haja volt. Állítólag még kommunikálni is tudtak, és a látogató elmondta, hogy a Vénuszról jött. Egyszer csak felbukkant egy különleges tárgy, és az idegen elment vele, magával rántva az egyik lemezkazettát, amelyben Adamski a filmeket tartotta. Az ufonauta azonban hagyott lábnyomokat hagyott a homokban, amelyről Adamski néhány barátja még gipszlenyomatot is készített. 1952. december 13.-án a vénuszi látogató visszatért a Földre, és magával hozta a lemezkazettát.



Utószó gyanánt.

Hogy a fenti történet igaz, vagy sem, azt sajnos nem tudjuk. Meglehet, hogy Adamski nem mondott igazat, vagy legalábbis szándékosan félrevezették olyan lények, akiknek érdekében állt egy kis zavart kelteni a Földön.