Nostradamus jóslata önmagáról és a próféciákról.
A próféciák két bevezető verse.
Nostradamus jóslatait négysoros versekbe szedte és ezeket
aztán százas csoportokba osztotta. E csoportokat nevezte aztán centuriáknak. A centuriákat római számmal jelöljük I-X. ezeken
belül pedig a verseket arab számmal 1-100.
Az I. centuria első két verse nem jósvers. Ebben az első két versben saját magát prófétaként mutatja be.
I. / 1.
Éjjel, titkos tanulmányaim közben, ülve,
Egyedül, nyugalomban az ércszéken,
Apró láng fakad a magányosságból,
Hirdeti, hogy nem hiábavaló hinni.
I. / 2.
Kezemben az ágak közepébe tett vessző,
Hullám nedvesíti a szegélyt és lábat,
Félelem, hang remegtet a nyélen át,
Isteni fényesség az isteni ül közelemben.

Már a bevezető két vershez is részletes magyarázat szükséges, annál is inkább, mivel sokan félreértették e sorokat.
A vers meg nem értése abból származott, hogy sokan a vers szavait szó szerint vették.
Tehát sokan úgy gondolták, hogy Nostradamus éjszakai
magányában háromlábú vasszéken ülve, lábait vízbe tette,
kezében vesszőt tartva meredt az előtte égő tűzre, és eközben kapta prófétai látomásait.
Itt azonban nem erről van szó. A könyv a kor iskolázott
reneszánszembereinek szólt, akik természetesen járatosak
voltak a régi görög történelemben.
Ők azonnal ráismerhettek a verssorokból leírt pózból
a görög jóshelyek jóslásainak körülményeire.
Delphiben ült Pythia papnő háromlábú vasszéken, lábát vízbe
merítette, kezében pedig a szent ligetből származó ágat tartotta.
Előtte parázson illatos anyag éget, és titokzatos ködbe burkolta
a jelenetet.
Nostradamus e képet alkalmazta magára, hogy belőle
felismerjék, hogy a következőkben ő mint jós szól az
olvasóhoz. E szimbolikus vers szó szerinti értelmezéséből
származott aztán bírálóinak az a furcsa szemrehányása, hogy
Nostradamus jó katolikus létére miképpen folyamodhatott
jóslataiban ilyen pogány, mágikus módszerekhez.
Még nagyon csodálkoztak is rajta, hogy ezek után hogyan
engedélyezhette Nostradamus könyvét a királyi cenzor, és
miért nem emelt ellene kifogást az egyház inkvizíció, amely
köteles volt minden hitellenes könyvvel szemben fellépni.
Hát a cenzoroknak több eszük volt mint az illetéktelen
kritikusoknak, akiktől Nostradamus annyira féltette
könyvét. Ők ugyanis azonnal megértették, hogy e két
versben kizárólag jelképes ez a leírás.
Tisztában voltak vele, hogy ez csak az ókori költészetből átvett szokás, amiben a legvallásosabb, de értelmes olvasó sem találhatott kivetni valót, vagy a pogány vallás propagálását.
Az értelmesek megérthették belőle, hogy Nostradamus e jelkép alkalmazásával arra hívta fel a figyelmet, hogy könyvét, mint a próféták, isteni megvilágításból írta, még akkor is, ha a próféta nevet magának nem igényelte.
Különben is a 2. vers utolsó sorában világosan megírta,
hogy természetfeletti (isteni) fényességben részesül,
ez tárja fel előtte a jövőt.
Nostradamus jóslata önmagáról
és művéről.
Érdemes megvizsgálni, hogy Nostradamus miképpen látta saját életét és könyvének fogadtatását, sorsát.

Hazajövetel a követségből, a király adománya elhelyezve,
Nincs többé mit tenni, megyek az Istenhez:
A legközelebbi rokonok, barátok testvérek
Teljesen holtan találnak közel az ágyhoz és a padhoz.

A vers elő sorának értelmezése kissé nehéz.
Először arra gondolhatunk, hogy ebben a királyától kapott adományról van szó. Ez lenne a szöveg szó szerinti értelme.
Tudjuk azonban, hogy királyának adománya egyáltalán
nem volt olyan nagyságú, hogy annak elhelyezése valami
különleges feladatot jelentett volna.
Nem is erre vonatkozik e sor, hanem ez szimbolikus értelmű. Megértéséhez az evangéliumok egyik példabeszédét kell felidézni. (Máté evangélium 25. fejezet).
Ebben Jézus a talentumok szétosztásáról beszélt.
A szolgáknak uruk több-kevesebb talentumot adott azért, hogy hasznot hajtóan kezeljék.
Később aztán számon kérte azok felhasználását, és aszerint jutalmazott vagy büntetett, ahogyan a szolgák a kapott talentumokat kamatoztatták. A példázat értelme kézenfekvő.
Isten mindenkinek ad bizonyos adományt, tehetséget (talentumot), de ennek a földi életben való elhasználását majd számon is kéri, mint a példabeszédben a szolgák ura is tette.
Nostradamus ezt a példázatot alkalmazta saját magára.
Ő is kapott a királytól (Istentől) adományt, mégpedig egészen különlegeset, a jövendölés tudományát.
Ezzel ő mint jós, isteni küldetésben "követségben" járt az
embereknél. De az ő követsége már lejárt.
A királyi adományt, a jövő ismeretét ő örökül hagyta az
emberiségnek, mikor könyvben leírta, tehát ezzel valóban
helyére tette. Ezzel ő teljesítette feladatát, és ezért mondhatta, hogy nincs több tennivalója a földön.
Már csak egy van hátra: menni Istenhez. (2.sor).
A 3-4. sor könnyen érthető.
Saját halálára vonatkozik, és 1566. július 2-án teljesedett.
Az ízületi fájdalmak, a köszvény ekkor már régóta gyötörte,
és Chavigny szerint az ebből kialakult vizenyő okozta halálát. Tanítványa még előző este tréfának gondolta búcsúzkodását,
és azt a megjegyzését, hogy másnap már nem fogja életben
találni.
Pedig a hozzátartozók valóban úgy találták, valószínűleg
szorító szívfájdalmak miatt ágyából felkelt, és ott érte utol
a halál, nem az ágyban, hanem ahogy írta, az ágyhoz közel.
Halála idejének előretudását tanítványa, Chavigny tanúsítja,
de ez a jósversekben nem szerepel.
A centuriákban viszont találunk olyan jósverset, amely művéről, saját könyvéről szól.

III. / 94.
Ötszáz éven át inkább mesének tartják
Azt, ami dísze volt korának.
Utána egy csapásra nagy világosság adatik,
Ami e században őket nagyon elégedetté teszi.

Mi az, amit évszázadokon át oly sokan mesének tartottak?
A jóslatai, az ő könyve a Centuriák. Gondoljunk
csak arra, hogy mennyien támadták, becsmérelték, íróját
csalónak bélyegezték, vagy jobb esetben tréfás kedvű
asztrológusnak mondták.
Olyannak akinek a verseiből bármi kiolvasható, és aki ezzel
csak szórakoztatni akarta az embereket, mintegy fejtörőnek szánva verseit.
A versben szereplő ötszáz évet természetesen nem kell pontos számnak tekinteni, mivel Nostradamus ezzel a nagy kerek számmal hozzávetőlegesen határozta meg azt a hosszú időszakot, melyen át könyve nem tud általános elismerésre jutni.
De mit jelent a harmadik sor?
Mi az a nagy világosság, melyről ebben jósol?
Ez jelentené jóslatainak megértését.
Vagyis azt, hogy könyvéről lehullik az a fátyol, mely annak
titkát évszázadokon át eltakarta, és akkor nyilvánvalóvá lesz minden tárgyilagos ember előtt az, hogy benne a jövő
eseményei vannak megírva.
Ennek megértése miatt tölti el aztán az embereket a
megelégedettség érzése e csodálatos adomány láttán, mert benne ők bizonyságát kapják a természetfeletti világosságnak, mely a könyvön keresztül is árad.
Valóban felemelő ez a tudat, és megnyugtató annak
bizonysága. Ez a jósvers negyedik sorának értelme.