Nostradamus jóslatai Napóleonról.
 
     A francia forradalom talán legnehezebben megérthető fejleménye az, hogy bár a mozgalom egyik főindítéka a királyok elleni gyűlölet volt, mégis e nép alig 12 évvel azután, hogy királyát halálra ítélte, ismét koronás uralkodót választott, és császárt koronázott Bonaparte Napóleon személyében.    
A forradalom, mely az egyeduralom ellen tört ki végül újból
egyeduralomhoz vezetett, mégpedig olyanhoz, mely a forradalom
intézkedéseinek nagy részét megsemmisítette.
Kétségtelen viszont az is, hogy mindez nem történhetett volna
meg, ha nem születik abban a korban olyan rendkívüli
egyéniség, mint amilyen Bonaparte Napóleon volt.
Történelmi szerepéről sokat vitatkoztak akkor, és azóta is.
Nem lehet azonban kétségbe vonni, hogy a francia történelem
egyik legnagyobb alakja, aki nemcsak országa, hanem egész
Európa történetének alakulásába, döntő módon avatkozott bele.
Tettei oly hírnevet szereztek számára, hogy ezáltal
ismertebb lett mint bármely más történelmi személyiség.
Érdekes, hogy Nostradamus Napóleonra vonatkozó versei
rendkívül nyíltak. Csak kevés van köztük, ami
rejtélyes, homályos.
I. / 60.
Császár születik Itália közelében,
Ki a birodalomnak nagyon sokba fog kerülni.
Mondják, hogy amilyen emberekkel körülveszi magát,
Azok között kevesebb herceget találni, mint mészárost.
Bonaparte Napóleon, 1769. augusztus 15-én született Korzika
szigetén, Ajaccioban. Korzika alig három hónappal azelőtt került
francia uralom alá. Nostradamus helymeghatározása helyes,
mikor azt írja, hogy közel Itáliához születik, mivel ez a sziget
közelebb van az olasz félszigethez, mint franciaországhoz.
De az első sorban még van egy külön érdekesség.
Nostradamus ugyanis kifejezetten császárról beszél.
Márpedig Franciaország uralkodói egészen Napóleonig a
királyi címet viselték. Elsőként Napóleon vette fel a
császári címet.
Külön furcsasága a dolognak, hogy megkoronázásakor még
mint a köztársaság császára szerepelt, és csak később
hagyták el a köztársaság megnevezést.
A második sor szerint ő a birodalomnak nagyon sokba
fog kerülni.
Itt elsősorban ne a császár személyes kiadásaira gondoljunk,
bár ez sem volt kicsi. Napóleon mint első konzul először
évi 500 000 frank fizetést kapott, ezt később 6 millióra
emelték fel.
Mikor pedig császár lett 25 millió frankot szavazott meg
magának. Mégsem ez volt az országnak az igazi teher,
hanem a Napóleon háborúival járó áldozatok.
Itt nemcsak a hatalmas hadseregek felszerelésével,
fenntartásával kapcsolatos gazdasági terhekre kell gondolnunk,
hanem méginkább e háborúk emberáldozataira.
A francia forradalom elsőnek vezette be a kötelező katonai
szolgálatot, hogy a szükséges katonaságot biztosítani tudják
Napóleon szakadatlanul hívta be az egyik korosztályt
a másik után, hogy fogyó hadseregét, melynek emberéleteit oly
könnyelműen pazarolta, mindig kellő létszámon tudja tartani.
Francia vér folyt szerte Európában.
Az ő uralma sok pénzbe, még több vérbe került országának,
és ráadásul ok és cél nélkül, csak azért, hogy a császár hatalmi
ágyát szolgálja.
A 3-4. sor a császár környezetét, udvarát mutatja be.
A régi főnemességet a francia forradalom részben kiirtotta,
részben pedig emigrálása kényszerítette.
Napóleon környezete ezért nem is belőlük állott.
Ő új vezetőréteget alakított ki maga körül, és ennek jelentős
része alacsony származású emberekből állt.
Belőlük kerültek ki az új grófok, hercegek, akiknek a
császár a címeknek megfelelő vagyonokat ajándékozott.
Az új főnemesek, marsallok származását érzékelteti
Nostradamus a mészáros, tehát alacsony foglalkozást,
társadalmi helyzetet jelentő jelzővel.
Érdekes, hogy a 3-4. sor így is fordítható:
Mondják azok, akikkel körülveszi magát,
Hogy kevésbé fejedelemnek, inkább mészárosnak látszik.
A sorok értelme így is találó. Napóleon alacsony, köpcös
termetével nem volt királyi jelenség.
Modorával magatartásával, sokszor durvaságig menő
viselkedésével, és az emberéletek kíméletlen pazarlásával
méltán kiérdemelte a mészáros jelzőt.
A következő négysoros, nevéről és a császár
személyiségéről szól.
I. / 76.
Egy olyan vad nevet visel,
Hogy a három nővér e névből a sorsát tudja.
Utána a nagy népnek színlelt nyelven beszél,
Senki másnak nem lesz ilyen híre, neve.
Nostradamus Napóleon nevét ismerte.
Hogy verseiben a császár nevét nyíltan nem írhatta ki,
ez érthető. Jósversei Napóleon idejében ismertek voltak
Franciaországban, és a név szerinti jóslat beavatkozást
jelentett volna a történeti eseményekbe.
Nostradamus éppen ezért csak körülírással, rejtett módon
beszélt a császár nevéről. A vers első sorában ezt vad névnek
mondja. A teljes értelem megfejtésének kulcsa a második
sorban van.
Ehhez azonban tudnunk kell, hogy ki az a három nővér,
akiről itt szó van. Ez valóban nehéz kérdésnek látszik, azonban
szerencsére van Nostradamusnak olyan jósverse is, amelyben
szintén ez a három nővér szerepel, és ahol nevén nevezi őket.
Ezek a párkák. A római mitológiában a három sorsistennő:
Klotho, Lachézisz és Atroposz.
Ők irányítják az ember végzetét, sorsát.
A római mondás szerint pedig: nomen est omen, vagyis
a névben benne van viselőjének végzete.
De hogyan olvasható ez ki Napóleon nevéből?
Írjuk le Napóleon nevét, ahogy ő először használta:
Napolione, és most írjuk melléje e görög szavakat:
né Appolyon.
Látjuk, hogy szinte azonosak.
Magyarul ez annyit jelent, hogy Új pusztító.
Tehát ezt olvashatják ki a párkák a névből mint sorsot.
És Napóleon valóban pusztító is lett.
Mérhetetlen volt az a pusztulás, amivel az ő háborúi jártak,
anyagi javakban és emberéletekben. De önmaga számára is
pusztító lett. Császári trónját, egész életművét végül saját maga
döntötte pusztulásba, és az akkori világ leghatalmasabb
uralkodója végül számkivetésben, elhagyatottan halt meg.
A vers 3. sora azt jósolja a császárról, hogy színlelt nyelven
beszél. Ez igaz. Napóleon a néphez, a szenátushoz, katonáihoz
intézett üzeneteiben mesterien alkalmazta azt, amit ma
propagandának nevezünk.
Vagyis ügyesen keverte a hazugságot az igazsággal, szép
szólamokkal álcázta igazi céljait.
Beszélt a népek szabadságáról érdekeiről, pedig semmi
más nem érdekelte, csak saját hatalma, melynek növelésére
irányult minden cselekedete.
Teljesen igaz lett a 4. sor is.
Valóban soha senkinek nem lett Európában ilyen híre, neve.
Nem volt még uralkodó, akiről annyit beszéltek, írtak volna,
még halála után is sokáig mint őróla.
Különös sorsa, hihetetlen felemelkedése, dicsősége,
majd bukása izgatta az emberek képzeletét.
Támadták és védték, egekig magasztalták zsenialitását,
elítélték, kárhoztatták tetteit, de bárhogy is, mindig
beszéltek róla.
Híre megmaradt és megmarad, ahogy a vers mondja.
A következő négysoros szintén a nevével kezdi, de már
tetteiről is elmond egyet-mást.
IV. / 54.
Oly névvel, mely még nem volt francia királynak,
Soha nem villám oly félelmetes,
Megremegteti Itáliát, Spanyolországot, és az angolokat.
Idegen nő iránt nagyon figyelmes.
Az első sor azt mondja, hogy ilyen nevet francia király még
nem viselt. A francia királyok Lajosok, Károlyok, Fülöpök,
Henrikek voltak, de ilyen név, hogy Napóleon, soha nem
szerepelt.
A vers második sora, mely az uralkodót villámhoz hasonlítja,
a hadszíntereken igazolódott. Itt ugyanis Napóleon kiváló
hadvezéri tehetségével, villámgyors elhatározásaival,
hadmozdulataival minden ellenségében félelmet keltett.
A vers harmadik sora két fontos hadszínteret említ:
Itáliát és Spanyolországot.
Valamint megnevezi a császár legfőbb és legmakacsabb
ellenfelét az angolokat is.
Napóleon első nagy hadi sikereit Itáliában, a lombardiai
síkságon érte el az osztrákok ellen. A spanyol korona
megszerzésére indított hadjárata azonban egyik
legszerencsétlenebb vállalkozásának bizonyult, és hosszú,
áldozatos, de hiábavaló hadakozás árán sem tudta öccse,
Joseph részére biztosítani a spanyol trónt.
A vers negyedik sora Napóleon második feleségre vonatkozik.
Ő ugyanis első feleségétől, Josephine Beauharnais-től elvált,
hogy fiatalabb feleséggel biztosítsa a dinasztia megalapítását.
Ezért vette el aztán II. Ferenc osztrák császár leányát,
Marie Luise-t. Ő aztán valóban fiút szült.
A jóslat itt beigazolódott. Napóleon második feleségével, az
"idegen asszonnyal" szemben valóban nagyon figyelmes volt.
Pedig a francia közvélemény nem fogadta örömmel az
osztrák nőt, a császár viszont a tőle szokatlan udvariassággal
viseltetett iránta.
Napóleon próbálkozása a
hatalom visszaszerzésére.
Napóleont bukása után Elba szigetére száműzték.
(1814. április 28.)
De nem maradt ott, még egy évig sem.
A trónját vesztett császár megpróbálkozott a trón
visszaszerzésével, és ez egy időre sikerült is neki.
Ezen eseményről két jósvers is szól.
II. / 66.
Nagy veszedelmeken át a fogoly megszökik,
Kis időre nagyot változik a szerencse,
A palotában a nép meglepődik,
Jó előjellel a város körülvéve.
X. / 24.
A legyőzött fogoly, fejedelem Itáliában,
Genua tengerén Marseille-ig hajózik.
Az idegenek nagy erőfeszítése által legyőzve.
Sértetlen a tűzcsapástól, hordó mézlikőr.
Az első vers azzal kezdődik, hogy egy fogoly megszökik,
és csak később derül ki, hogy Napóleonról van szó.
A X. 24-es vers első két sora pedig már megadja a szökés
pontos útvonalát is. Hogyan is történt mindez?
Napóleon kijátszva az őt ellenőrző kémek figyelmét,
1815. február 26-án indult el titokban hajóval, Elba sziget
Portoferrario nevű kikötőjéből.
Elbát csak pár kilóméteres tengerszoros választja el az olasz
félszigettől, ezért helyes Nostradamus helymegjelölése,
mikor azt írja: a fogoly fejedelem Itáliában.
Elba oda tartozik jelenleg is.
Napóleon hajója az olasz partok menték Génua irányában
hajózott, vigyázva arra, hogy kikerülje az angol őrhajók
figyelmét. További útja a francia tengerpart mentén Marseille
irányába vezetett, de Napóleon odáig nem ment el, hanem
Cannes mellett a Saint Juan öbölben kiszállt, és a szárazföldön
Grenoble felé vett irányt.
Figyeljük meg milyen pontos Nostradamus leírása Napóleon
szökéséről, a II. 66-os vers 1. és a X. 24-es vers 1-2. sorát egybe
olvasva. Napóleonnak sikerült jóra fordítani sorsát, úgy
ahogy a II. / 66-os vers második sora megmondja:
kis időre nagyot változik a szerencse.
Csakhogy e mondatban ott vannak a baljós szavak: kis időre!
Mindenesetre ezt akkor még sem ő, sem pedig társai
nem tudták. Egyre jobban közeledtek Párizs felé, ahol a
Bourbon király udvara kezdetben csak gúnyolódott a
kétségbeesettnek látszó vállalkozáson.
Csak amikor a Napóleon ellen küldött csapatok mind átálltak,
akkor döbbentek rá a helyzet komolyságára.
Ahogy Nostradamus írja: a palotában a nép meglepve.
Az udvarnak menekülnie kellett, Napóleon Párizsba érkezett,
ahol a nép örömujjongással fogadta.
(II. 66. vers 3-4. sor) Napóleon újból elfoglalta a császári trónt,
megkezdte második uralkodását, ami a történelembe
száznapos uralom néven került be, mert csak eddig tartott.
Az európai uralkodók azonban nem voltak hajlandók
uralkodását eltűrni. Azonnal hadat indítottak ellene.
Erről szól a X. 24 vers 3-4. sora.
Napóleon seregével azonnal Belgiumba nyomult, hogy felvegye
a küzdelmet, de végül Waterloo-nál 1815. június 18-án döntő
vereséget szenvedett, az egyesült angol-porosz seregektől.
A csatában ő maga sértetlen maradt, ahogy a 4. sor jósolja,
uralmának azonban vége lett. Újból le kellett mondania.
Amennyire világos eddig a jósvers, annyira érthetetlen a
végére odacsapott kifejezés: hordó mézlikőr.
Mit akar ezzel Nostradamus mondani?
Csak találgatni lehet.
A X. 24-es versnek egy sora jósolja Napóleon legyőzetését:
Az idegenek nagy erőfeszítése által legyőzve.
A következő négysorosok viszont teljes egészében Napóleon
másodszori bukásával foglalkoznak.
Ezeket azért érdemes megismerni, mert belőlük jól látható,
hogy Nostradamus mennyire tisztában volt Napóleon sorsával.
Erről azért írt ilyen részletesen, hogy figyelmeztesse Napóleon
kortársait, hogy ne bízzanak a császár szerencséjében, mert őrá
végleges bukás vár.
IV. / 13.
A legnagyobb vereség újra ismételve.
Az ismétlés a sereget bámulatba ejti.
Szövetség kötve a lázadás ellen.
Két sereg, midőn abbamarad.
A legnagyobb alatt itt Napóleon értendő, aki Elbáról történt
visszatérése után vereségét újból megismételte.
A trón elfoglalása a hadsereget bámulatba ejtette (2. sor),
ehhez hozzátehetjük, hogy ellenségeit is, akik azonban
szövetséget hozta létre ellene (3. sor), és azonnal két sereget is
indítottak Napóleon ellen (4. sor).
E két sereg volt Wellington angol és Blücher porosz serege, melyek aztán a mai Belgium területén ütköztek megy
Napóleon seregeivel. A waterloo-i csatával aztán véget ért
Napóleon azon "lázadása" az újonnan kialakított európai rend
ellen, mely rend több évtizeden át meghatározza a kontinens
népeinek sorsát.
Napóleon történelmi szerepe megszűnt, abbamaradt, ahogy
a vers jósolta.
Ugyanez a tárgya a következő négysorosnak is.
VIII. / 59.
Kétszer magasban, kétszer letaszítva
Kelete és Nyugatot is gyengíti.
Ellenfele több csata után
Tengeren túl űzi a szükségbe esettet.
Napóleon valóban kétszer jutott el a legnagyobb méltóságra.
1804-ben lett először császár és 1815-ben másodszor.
De kétszer került a mélybe is. 1814-ben került száműzetésbe
Elbára, 1815-ben pedig Szent Ilonára. (1. sor).
Hogy Napóleon hadjárataival gyengítette Keletet és
Nyugatot is (2. sor), azt nem is kell különösebben bizonyítani.
Hadjáratai Ausztriában, Poroszországban, Oroszországban
Keletet sújtották.
(A keleti viszonylatot Franciaországból kell nézni.)
De voltak háborúi a Németalföldön, Spanyolországban, és az
Angolok ellen a tengeren. Ezek pedig a Nyugatot gyengítették.
A 3. sorban fennakadhatunk azon, hogy Nostradamus több
csatáról beszél.
Itt kell megjegyezni, hogy Waterloo előtt is volt csata
Napóleon és a szövetségesek között, amit a császár nyert meg
Blücher ellen. De a döntő csatát elveszítette, és ellenfelei,
az angolok Szent Ilona szigetére vitték száműzetésbe.
Ez a sziget az Atlanti-óceán közepén van, távol mindentől.
Még Afrika partjaitól is kétezer kilométernyire van.
Azt nem is kell magyarázni, hogy a szükségbe került alatt
Napóleon kell érteni, aki kétszeri magasba törése után,
véglegesen a mélybe került.
E rendkívüli sorsú ember hat évi száműzetés után, 1821. május 5-én halt meg e kis szigeten.
Holttestét 1840-ben Bourbon Lajos Fülöp hozatta Párizsba.