U.F.O.-K a múltban. Ebben az írásunkban a paleokontaktusok, azaz a földönkívüli civilizációk képviselői a régmúlt időkben a Földre tett esetleges látogatásainak egy sajátos aspektusáról lesz szó. Ezt az teszi indokolttá, hogy a paleokontaktusok kérdése, amelyekkel többek között von Daniken valamennyi könyvében foglalkozik, lényegében nincs közvetlen kapcsolatban azon azonosítatlan repülő objektumok problémájával, amelyek jelenleg mozognak a Föld légkörében és elég furcsán viselkednek. Bár e problémák között akár valamiféle kapcsolat is lehet. Összehasonlíthatatlan e két probléma fontossági foka is, mivel attól, hogy bizonyítást nyer, avagy nem nyer a kozmikus jövevények a régmúltban Földünkre tett látogatásainak ténye, a mi mai életünkben lényegében semmi nem változik. Ami az UFO-problémát illeti, nem zárható ki, hogy ezen objektumok lényegének a megvilágítása, életünkre gyakorolt esetleges hatásuknak a tanulmányozása, sőt a velük való kontaktusteremtés és a képességeik elsajátítása lényeges befolyást gyakorolhat földi civilizációnk további fejlődésére. Ezért ezen írásunkban csupán az emberiség történelme során a mai UFO-kra emlékeztető objektumok repüléseinek leírásával foglalkozunk. Ilyen objektumokat már a régmúltban megfigyeltek a Földön. A krónikákban, legendákban, ősi írásokban sok feljegyzés maradt fenn az égen időről időre megjelenő, szabályos formájú ismeretlen tárgyakról. A legelső UFO-ábrázolások valószínűleg 10-15 ezer évvel ezelőtt készültek, és spanyolországi, franciaországi és kínai barlangokban bukkantak rájuk. Így például korona alakú ábrázolások találhatók a spanyolországi La-Passiega barlangban, s a világhírű altairai barlang falfestményeinek egyike egy bölénycsordát ábrázol, fölötte UFO-ra emlékeztető korona alakú tárgyakkal, amelyeket az őskori művész valószínűleg az égbolton látott. A Japánban, Csin Szan i. e. 2000-re datált kriptájának falán ábrázolt ókori uralkodó felemelt karral üdvözöl hét repülő korongot. A buddhista kolostorok föld alatti helyiségeiben őrzött Kandsur és Tandsur című ősi tibeti szövegekben olyan repülő szerkezetekről és átlátszó gömbökről van szó, amelyek gyöngyszemekhez hasonlítanak az égbolton. Ezekben szoktak a ”jugok“ néha megmutatkozni az embereknek. Az azonosítatlan repülő objektumok megfigyelésének leírását tartalmazó legősibb írásos forrásnak az a papirusz számít, amelyre A. Tulla professzornak, a Vatikáni Múzeum egyiptomi részlege igazgatójának gyűjteményében bukkantak rá. A lelet az i. e. XV. századból, III. Tutmózisz fáraó uralkodásának idejéből származik. A papiruszon a következők olvashatók: ”A 22. esztendőben, a tél harmadik hónapjában, nappali 6 órakor az Élet Házának írnokai egy mozgó tüzes kört vettek észre az égbolton… Méretei: egy könyök hosszanti irányban és ugyanannyi szélességben… A földre vetették magukat és jelentették a fáraónak, ő pedig elgondolkodott e jelenségen. Néhány nap elteltével ezek a tárgyak az égbolton megszaporodtak és a napnál fényesebben ragyogtak… És a fáraó a hadsereggel együtt figyelte őket. Estére a tüzes körök magasabbra emelkedtek és elindultak dél felé. Az égből aláhullott egy repülő tárgy… Hasonló nem történt a Föld létrejötte óta. És a fáraó tömjént égetett az isteneknek, s megparancsolta, hogy a történteket jegyezzék be az Élet Házának évkönyveibe. Igen érdekes adatokat tartalmaz a ”Vajmanika sasatra“ című óindiai kézirat, amelyet Mahasri Bharadvadzsi bölcs írt az i. e. IV. században még ősibb, az i. e. második és első évezredből származó kéziratok alapján. Ebben a kéziratban a légi szekerek vagy ”vimanák“ működésének 32 titka van felsorolva, amelyekről az óindiai eposz, a Mahabharata különféle forrásaiban esik szó. Mint kiderül, a ”vimanák“ olyan szilárdak voltak, hogy nem lehetett őket összetörni vagy elégetni. Különböző kapcsolószerkezetek működésbe hozása révén a ”vimanák“ képesek voltak forogni a saját tengelyük körül, összezsugorodni vagy kitágulni, azaz csökkenteni vagy növelni méreteiket, repülés közben megváltoztatni a formájukat, álcázás céljából felhő alakját felvenni, erős ragyogó fényességet kibocsátani, vagy ellenkezőleg, abszolút sötétséget létrehozni maguk körül, elnyelni a napsugarakat és láthatatlanná válni, nagy sebességgel mozogni, átrepülni egyik országból a másikba és egyik világból a másikba, ugrálva vagy cikcakkban előrehaladni, alábukni (valószínűleg vízben), fénysugarakat kibocsátani, melyek hatására valamennyi tárgy láthatatlanná válik, embereket és állatokat megbénító erőt fejleszteni, képernyőiken jelentős távolságokban végbemenő események képét megjeleníteni stb. A ”vimanák“ e tulajdonságainak áttekintésekor szembetűnik, hogy igen emlékeztetnek a XX. század második felében megfigyelt UFO-k tulajdonságaira. És ez ismételten tanúsítja, hogy az általunk ma UFO-knak nevezett objektumok már a távoli régmúltban léteztek. Az égbolton repülő ismeretlen, korong alakú objektumokról több ízben említés történik Makedóniai Sándor hadjáratainak krónikáiban. A legérdekesebb írás Giovanni Droysen "Nagy Sándor története" c. művében található. E történet a i. e. 332. esztendőből származik, amikor a makedónok a főníciai Türoszt ostromolták: Egy napon a makedónok tábora fölött váratlanul őt ”repülő pajzs“ jelent meg, háromszög alakú hadrendben mozogva az égen, s az alakzat élén haladó objektum körülbelül kétszer nagyobb volt a többinél. Az ámuló harcosok ezreinek szeme láttára ezek a ”pajzsok“ lassan tettek néhány kört Türosz fölött, majd villámok villantak fel belőlük, réseket ütve a falakon. A makedónok rohamra indultak, a "repülő pajzsok" pedig tovább köröztek a város fölött, amíg az teljesen el nem lett foglalva. Ezután nagy sebességgel felemelkedtek és eltűntek. Valamiféle ismeretlen objektumok repülését megfigyelték az ókori Görögországban is. Az i. e. V. században élt filozófus, Anakszagorosz egy nagy ”rönknyi“ méretű objektumot látott az égen, amely néhány napon át mozdulatlanul függött odafent és szokatlan fényt sugárzott ki. Az i. e. I. században élt másik görög filozófus, Szeneka (nem azonos a K. u. I. században élt római Senecával) ”A naturalizmus kérdései“ c. művében a következőket írta: "Korunkban derűs napokon sokszor lehetett az égboltot keletről nyugatra, és megfordítva, átszelő fénynyalábokat megfigyelni… Ebbe az osztályba tartoznak a Poszidoniusz által leírt objektumok: lángtól övezett oszlopok és pajzsok és más fénylő tárgyak… Ezek a fények az égen nemcsak éjszaka, hanem nappal is megjelennek és se nem csillagok, se nem égitestek részei…" Az egyik jellegzetes leírást Plutarkhosz görög története tartalmazza. Eszerint az i. e. 102. esztendőben az itáliai Ameri és Turdent városok fölött hatalmas hajítódárdák és lángoló pajzsok jelentek meg, amelyek előbb külön-külön változtatták a helyüket, majd összekapcsolódtak. Eközben egyes objektumok megelőzték egymást, bár nem volt megfigyelhető párharc közöttük. A mozgó testek között volt lándzsa alakú és korong formájú. A Plutarkhosz által leírt másik eset i. e. 73-ban történt a Dardanellák közelében, ahol Lucullus római hadvezér és Mitridatész boszporuszi király seregei készültek megütközni egymással. ”… Amikor hirtelen megnyílt az ég és feltűnt egy hordóhoz hasonló nagy tüzes test, amely lefelé száguldott a két hadsereg közötti térség felé. Az ettől a jeltől megrémült ellenfelek harc nélkül elvonultak.“ Különösen sok közlés található a kerek formájú titokzatos repülő objektumokról Titus Livius (30), Cicero (9), az idősebbik Plinius (26) és Dio Cassius (14) római történetírók és irodalmárok munkáiban. Plinius ”Historia naturalis“ c. munkájában az akkor megfigyelt fénylő objektumokat a következőképpen osztályozta: discoidus - korong alakú. borostyánszínű tárgyak, amelyek néhány sugarat bocsátanak ki magukból; piteusus - hordó alakú nagy gömbölyű testek; seratus - szarv alakú testek; lampadus - égő fáklya alakú testek. Ezeknek az objektumoknak a leírásakor a római szerzők általában olyan ismert fogalmakkal hasonlították össze őket, mint a Nap, a Hold, kerek, pajzs, rönk stb. A római szerzők ötven munkájának elemzése arról tanúskodik, hogy az égen megjelenő tűzszerű fények 39, repülő pajzsok 11, tűzgömbök 8, két és több Nap 12, éjszakai Nap 5, ismeretlen objektumok 7 alkalommal kerültek leírásra. Az őskeresztény forrásokban úgyszintén találkozunk a mai UFO-kra emlékeztető ismeretlen objektumok leírásával. Zakariás próféta könyvének 5. fejezetében például ”repülő hordó“ kerül leírásra, ugyanezen könyv egy másik részében az áll, hogy Zakariás egy henger alakú tárgyat látott az égen, amelyről az angyal azt mondta a prófétának, hogy az ”az átok, amely örökké ott fog lebegni a Föld fölött“. Dániel próféta könyvében arról van szó, hogy tüzes kereket látott az égen. A híres Kumrai tekercsek szerint, Éva az égen egy tüzes szekeret látott, amelyet a felhőkön át négy fénylő sas vontatott. Ádám pedig, akinek a közelében leszállt ez a repülő szerkezet, világosan látta, hogy a kerekek közül füst tör elő. Fennmaradtak igen rövid híradások az ismeretlen repülő objektumok megfigyeléseiről időszámításunk első századaiból is. Ezek egyike arról szól, hogy ”235-ben Kínában Li-ang hadvezér Vej-Nan közelében állomásozó seregei fölött egy tűzpiros ”meteor“ jelent meg északkelet felől délnyugati irányban mozogva, éles fénysugarakat kibocsátva. Három alkalommal leszállt a katonaság előtt és mögött, előre hátra változtatva a helyzetét. Érdekes továbbá, hogy V. Bilinbahov, a történelemtudományok kandidátusa szerint az észak-amerikai indiánok néphagyományaiban ugyancsak történik említés bizonyos kerek objektumok repüléseinek észleléséről. Az USA Wyoming államában élő indiánok legendáiban szó van arról, hogy sok-sok holdévvel ezelőtt az égből egy nagy ”kerék“ ereszkedett alá és leszállt a Sámán-hegy csúcsára, majd egy megriadt madár gyorsaságával elrepült. A minnesottai és a kanadai indiánok legendái pedig arról adnak hírt, hogy ”jóval az európaiak érkezése előtt ott kerek szekerek repültek hangtalanul, melyek le tudtak szállni a tengerre.”