A rejtélyes magnéziumrúd. Már több mint két évtizede itt van hazánkban, elemeztük az összetételét, tudjuk, milyen körülményes volna az előállítása, ismerjük a történetét, mégsem használtuk fel mind a mai napig semmire. Mi több, az iránta tanúsított érdeklődés is visszafogottabb, mint amilyet kuriózum-volta miatt megérdemelne. Pedig a hazai ufótörténelem talán legjelentősebb tárgyi bizonyítékáról van szó... - Egy meleg, nyári éjszakán kint aludtam a teraszon. - idézi fel az eseményeket Bakó László. - Olyan emlékképeim maradtak vissza, hogy benn ülök egy fényes kis terem jobb oldalában. Előttem egy ferde, fehéres szürke asztal, az asztalon pedig hosszában csíkok voltak. - Jobbról mellettem állt egy alak, és egy húsz-harminc centiméteres rudat húzgált a csíkokon, közben beszélt hozzám. Néhány mondatára egészen tisztán emlékszem... Például azt mondta, hogy már elhagytuk a Földet. Arra is emlékszem, hogy távolságokról beszélt. A következő emlékképem, már újra a teraszon: összegörnyedve ülök az ágyamon, nagyon rosszul érzem magam, fáj a fejem, hányingerem van. Az ágyam mellett állt egy kocka alakú papírdoboz. Ahogy odapillantottam, észrevettem, hogy nagyon erős zöld fénnyel világít valami. Ennyi, és nem több a szenzációs magnéziumrúd megtalálásának története. Innen indul a már több mint húsz éve tartó kálváriája. Szerencsés tulajdonosa - attól való félelmében, hogy elvehetik tőle - először elásta, majd később, érthetetlen okból darabokra vágta. De tehetett vele akármit, igazából senkit nem érdekelt a tárgy sorsa, még aztán sem, hogy létezése nyilvánosságra került. Lehet, hogy ez a rúd, és az érthetetlen semmittevés a legjobb példa arra, hogy az emberiség még nem érett meg a kapcsolatfelvételre. Lehet, hogy kezünkben volt a kulcs, hogy beléphessünk az univerzum kapuján, csak még nem tudjuk, hogyan kell használni? Egy apró érdekesség: néhány évvel ezelőtt japán televíziós forgatócsoport érkezett hazánkba. Terveik között első helyen szerepelt, hogy felkeressék a nevezetes magnéziumrúd tulajdonosát. ( Hogy honnan tudtak a létezéséről?! ) Miután hazatértek, a felvételek alapján rekonstruálták. Érdemes eljátszani a gondolattal, vajon változtatott volna-e az emberiség történelmének folyásán, ha ezt a nevezetes tárgyat nem hazánkban "felejtik" az idegenek, hanem, mondjuk, Japánban? UFO testközelben - Talán tizenhét éves lehettem, a szakmai gyakorlatomat töltöttem pincérként a fogadóban, amikor a szóban forgó eset történt. Egyik este - úgy fél tizenegy előtt pár perccel - hazafelé indultam. Bár a munkahely nem volt messze a kis utcától, ahol laktunk, mégis kerékpárral jártam dolgozni. Aznap este szokás szerint felültem a biciklire, és kényelmes tempóban kerekezni kezdtem. Alig haladtam azonban néhány métert, mikor különös hangra lettem figyelmes. Leszálltam a bicikliről s most már gyalog folytattam az utat. A furcsa, zsongó-búgó zaj közben egyre erősödött s néhány pillanat múlva egy éles, de nem vakító fénynyaláb is megjelent. A fejem fölül érkezett, akkor még nem láttam, honnan. Hirtelen azt vettem észre, hogy egy kis átmérőjű fénykörben állok. Többször megpróbáltam kilépni ebből a fénykörből, ám eleinte mintha falba ütköztem volna, ezért egy időre felhagytam a próbálkozással. Folyamatosan igyekeztem felfedezni, honnan jöhet a fény, s ahogy néztem felfelé, hirtelen megláttam az objektumot. Sajnos, magából a járműből alig látszott valami a fény miatt, ám az tisztán kivehető volt, mikor egy kis, kör alakú "ajtó" nyílt fel az alján, s nyílásban felbukkant egy kis lény. Rövid ideig csak néztük egymást, majd a kis alak mintegy invitálva felém intett. Ezek után már csak arra emlékszem, hogy elindulok hazafelé. Továbbra is a fénykörön belül voltam, egészen a házunk kapujáig "kísért". A következő kép, amit fel tudok idézni, hogy fekszem az ágyamon, és édesanyám borogatja a homlokomat. Később tőle tudtam meg, hogy szinte kirángattam az ágyból, de erre én egyáltalán nem emlékszem... - Rettenetes állapotban érkezett haza. Soha nem láttam még ennyire rémültnek és zaklatottnak. Éppen ez volt az, ami meggyőzött arról, hogy amit elmondott, az nem valamiféle tréfa. - állítja P. édesanyja, visszaidézve a hátborzongató éjszakai kalandot. A hazafelé vezető néhány perces út - ez alkalommal - valamivel több, mint 20 percig tartott. Hová tűnt a többi idő? Elképzelhető, hogy a történet korántsem ért véget azzal az invitáló mozdulattal? S vajon mi késztette az idegen objektumot, hogy a zaklatott, magán kívül lévő fiút hazáig kísérje? Tudták, hogy milyen állapotban van: azért tudták, mert ezt az állapotot ők - közvetett vagy közvetlen módon - ők idézték elő. Felelősnek érezték magukat azért, hogy biztonságban hazaérjen. Lehetséges, hogy egy bioszkennerrel - ami nálunk még csak az igényesebb színvonalú sci-fi alkotásokban (pl. Star Trek sorozat) létezik - odafentről folyamatosan ellenőrizték az életfunkcióit, stb., s ha bármiféle komplikáció adódik, azonnal a segítségére sietnek? A legjobb hasonlat talán a műtő őrzőhelyiségében szakember felügyelete mellett súlyos műtét után ébredező betegé lehet... Mintegy 60 perccel később, alig néhány utcányira a helyszíntől kamasz fiú osztja meg velünk kisgyermekkora óta visszatérő, életében jelentős szerepet játszó találkozásainak történetét. A magas, vékony fiú, N. R. idegesen, feszengve kezd emlékei felidézéséhez, ám görcsössége nemsokára nyomtalanul oldódik. Pedig az esetek, amiket elmesél, megdöbbentőek, hiszen az Ufo-ABC - ha létezik ilyesmi - összes "címszavát" felsorolja. Történeteit hallgatva rövid időre elfeledjük, hogy R. még szinte gyerek: 15 éves... - Az első élményem úgy emlékszem, 1993-ban, hét éves koromban történt. Lakodalomban voltunk a szüleimmel, amit egy kultúrházban tartottak. Mivel elég hideg volt, mindenki bent volt az épületben, ám én éjfél felé egy másik kisfiúval kimentem az udvarra. A kerítésnél beszélgettünk és nézelődtünk. Hirtelen megláttunk egy sárga fénygömböt az égen, amint felénk közeledett, majd kb. 10-15 méterrel a fejünk felett megállt. Rövid ideig néztük, de a másik fiú megijedt és bement, egyedül maradtam az objektummal. Hangokat hallottam, amelyekről nem tudtam, hogy a gömbből szűrődnek-e ki, vagy valakik beszélgetnek a közelben, ezért körülnéztem. Mire visszafordultam, a fényjelenség már eltűnt. - A második eset nem sokkal később, 1994 decemberében történt. Egy vasárnap este korán lefeküdtem. Éjszaka felébredtem, s mert úgy éreztem, tökéletesen kialudtam magam, és már nem vagyok álmos, kimentem, hogy megnézzem az órát. Ám mikor láttam, hogy alig múlt éjfél, úgy döntöttem, mégis megpróbálok tovább aludni. Amikor lefeküdtem az ágyra, éreztem, hogy hirtelen nagyon lehűlt a levegő a szobában - pedig ment a fűtés - majd erős, leginkább a szélsuhogáshoz hasonló hangot hallottam. Megijedtem, ezért gyorsan befordultam a fal felé és becsuktam a szemem. A következő pillanatban éreztem, hogy három hosszú ujj megfogja az arcomat. Akkor már nagyon féltem. Ki akartam nyitni a szememet, rugdosni próbáltam a lábammal, de nem sikerült: meg sem tudtam mozdulni. - Kiabálni sem tudtam, mert mintha valaki befogta volna a számat. Azután már nem éreztem semmit. Amikor reggel felébredtem, vigyázz-pózban feküdtem az ágyon, hanyatt, ahogyan sohasem fekszem - mindig hason alszom, s úgy is szoktam ébredni - és a takaró szabályosan végig volt terítve rajtam. Először csak a nyakamat tudtam mozdítani, majd fel tudtam kelni, de émelyegtem és fájt a fejem. Bár az emlékek nagy része valószínűleg biztonságban "hever" a fiú tudatalattijának megfelelően lezárt zugában, időnként - mint gondatlanul bedugaszolt palackból a szellem - ki-kiszökik egy-egy apróbb, néha jelentősebb részlet, s akkor ismét el lehet kezdeni összerakni az alaposan összekuszált puzzle-t! - Néha eszembe jutnak olyan események, amelyekről tudom, korábban megtörténtek velem, ennek ellenére eddig valamiért nem emlékeztem rájuk. Egy ilyen emlék jött elő kb. négy évvel ezelőtt. Egy nagy, erősen megvilágított, idegen helyiségben fekszem, asztalszerű felületen. A falak fémszínű szürkék, s úgy érzem, az asztal is fémből lehet. Nem vagyok egyedül, az asztal körül, amin fekszem, idegen lények csoportosulnak. Öten-hatan lehetnek, kettő a lábam felől áll, a többi a fejemnél. Szemben velem egy kerek, ablakszerű nyílás töri meg a fémfal egyhangúságát. Ezen át egy másik helyiségbe látok át, ahol szintén ufonautákat pillantok meg. A színüket az erős fény miatt nehezen tudom meghatározni, olyan sárgásnak tűnnek, de elképzelhető, hogy ezt is csak a megvilágítás miatt látom így... Lehet, hogy nincs vége a történetnek, én azonban többre nem emlékszem. - Nemrégiben is felszínre került néhány "foszlány". Mintha valaki fokozatosan engedne betekinteni a velem megtörtént eseményekbe... - próbálja megfejteni a titkot R. - Tisztán emlékszem a kis szobára, amelynek egészen nagy, kb. három méter átmérőjű ablaka volt. Én ez előtt az ablak előtt álltam és kifelé néztem rajta. Csillagokat láttam: a Napot, s az egész Naprendszert. Nem sokkal később már egy kis szürke ufonautával beszélgettem. Alacsony volt, egy fejjel lehettem magasabb nála. Szürke ruha volt rajta, a mellkas-részen egy jelzéssel. A feje aránytalanul nagy volt, ezzel szemben a karjai nagyon vékonyak és hosszúak, a kezén három ujj. A szeme hatalmas és fekete, orra nem volt, a szája nagyon pici. Kopasz volt, s nem volt szemöldöke sem. Beszélgetésünk nem szavakkal történt: nem láttam, hogy mozogna a szája, a hangját - egy lágy férfihangot - nem a fülemben, hanem a fejemben hallottam, s én is csak gondoltam arra, amit mondani akartam neki. Úgy gondolom, telepatikus úton kommunikálhattunk egymással. Egyetlen kérdésre emlékszem, amit feltettem neki - ez a ruhájával volt kapcsolatos - s amire válaszul ő elmondta, hogy egy nagyon erős anyagból készült. Biztos vagyok benne, hogy több kérdést is feltettem neki, de hogy mivel kapcsolatban, s hogy ő ezekre mit válaszolt, arra már nem emlékszem. A középiskolás fiú az elmondott történeteken kívül még jó néhányszor vált alanyává különös eseményeknek, illetve szemtanújává furcsa fényjelenségeknek, volt jelenlétérzése - több ízben a saját szobájának falai között. Már nem fél, fiatal kora ellenére meglepően éretten reagál a körülötte zajló eseményekre. Elfogadta látogatóit, s mindazt, amit ez a kapcsolat jelent: kiválasztották, s ezáltal kicsit más, kicsit több lett, mint hétköznapi ember...