Mi Történt Valójában.

Sokan és sokféleképpen dolgozták fel az elmúlt ötven esztendoben a világ legismertebb UFO-katasztrófájának történetét. Cikkünk szerzoje az eddigi talán legszkeptikusabb véleményt fogalmazta meg, amikor egyszeru szemfényvesztésnek nevezi a beszámolókat, és a rendelkezésre álló bizonyítékok ellenére is azt állítja, hogy a roswelli legendának nincs semmi valóságalapja. Tanulságos kis eszmefuttatás, úgy gondoljuk, Önöknek is érdemes megismerkednie ezzel az állásponttal.
Mielott Marcell ornagy a roncsokkal teleszórt roswelli mezore lépett volna, Kenneth Arnold a Cascade-hegység fölött repült. Nem sokkal a Roswell-incidenst megelozoen Arnold azt állította, hogy különös, földönkívüli eredetu objektumokat látott, amint azok nagy sebességgel repültek a levegoben. Az újságok ráharaptak a sztorira, és repülo csészealjnak nevezték el a megfigyelt tárgyakat. Néhány szkeptikus azon a véleményen volt, hogy pusztán optikai csalódásról volt szó, mások szerint meteoritokat látott és a többi csak saját fantáziájának eredménye.
Ám Arnold jó ismerose volt Ray Palmernek, annak a férfinak, aki a zsurnalisztika egyik legnagyobb álriportját készítette, és aki akkor már kapcsolatban állt titokzatos lényekkel, akik a Föld belsejében éltek és folyamatosan telepatikus üzenetekkel bombázták ot. Az igaz, hogy Arnold késobb elismerte, hogy találkozott Palmerrel, de szerinte erre csak az észlelés után került sor eloször. Az is igaz, hogy Arnold megbízható és egyenes ember hírében állt, még cserkész is volt. De ne felejtsünk el ezekkel kapcsolatban valamit: a két állítás nem független forrásokból ered, hanem maga Kenneth Arnold mondta saját magáról (az UFO-kutatók ritkán ásnak mélyre, például ugyanilyen megkérdojelezheto háttérrel rendelkezik még Travis Walton, Ed Walters vagy Darrel Sims is).
És micsoda véletlen! Palmer üzeneteket kap az idegentol, mire rá nem sokkal Arnold UFO-kat lát. Vajon a csalás fertozo? Bármit is látott Arnold, a média felkapta az esetet és magokat hullajtott abba a talajba, amelyet a Világok harca korábban elokészített és a marsi csatornákról terjengo hírek csak tovább öntöztek.
Eközben a hadsereg hírszerzo csoportja egy szigorúan titkos tervezet végrehajtásának kellos közepén volt. Ez volt a Mogul-projekt, az akkoriban csúcstechnológiának számító, magaslégköri kémballon, amely az orosz atomrobbantásokat fürkészte. A ballon, amely sokban hasonlított egy meteorológiai léggömbhöz, anyagát tekintve egy fémesen csillogó, milarszeru anyagból készült, míg a test balsafából. A balsafát ragasztószalaggal védték a nedvességtol. Ez a ragasztószalag egy egyszeru, minden boltban beszerezheto, virágmintás tapasz volt, amely elég könnyen nézheto hieroglifáknak, különösen, ha gyurve és koszosan-szakadtan kerül a szemlélo kezébe.
A hidegháború már zajlott, az amerikaiak veszélyben érezték magukat az oroszoktól, azok pedig tolük. Mennyi atomfegyverük lehet? Mekkora veszélyt jelentenek ezek ránk? Miként fürkészhetnénk ki ezeket a titkokat? Nos, erre volt a Mogul.
Mivel mindenki kissé paranoid volt, a Mogul-projekt szigorúan titkos tervezet volt. Ha az oroszok megsejtik, hogy kémkedünk ellenük, akkor a hidegháború könnyen válhat forróvá. Ezért a tervezetet titokban kellett tartani.
Amikor a kémballon szerencsétlenül járt és lezuhant Brazel farmer földjén és darabjai szerteszóródtak a ranchon, azonnal lépni kellett. Szükség volt egy fedotörténetre. Mielott azonban kitalálhatták volna mi is legyen az, egy túlfutött fantáziájú katonatiszt, Jesse Marcel, akit nyilvánvalóan nem tájékoztattak a Mogul-tervezetrol, kiszállt a Brazel-farmra vizsgálódni. Élénken emlékezhetett az újságok híradására az Arnold-féle csészealjakról. Talán még érdekesnek is találta a cikkeket. Ráadásul abban az idoben szinte minden újságosnál kapható volt az Amazing Stories címu sci-fi magazin, amelynek borítói rendszeresen dülledt szemu idegeneket ábrázoltak.
Marcel ornagy lett az elso, akinek valamiféleképp azonosítania kellett a roncsdarabokat. Meghatározni mik is lehetnek ezek a fényesen csillogó, könnyu fémfóliák és könnyu, mintás rudacskák. A Marcelrol adott jellemzésekben szerepel az, hogy Jesse mindig is szeretett volna hos lenni. Nos, most megadatott a lehetoség számára, hiszen talán éppen a világok harca veszi kezdetét itt, Roswellben.
Marcel kiadta a sajtóközleményt, hogy egy lezuhant repülo csészealj darabjait találták meg. A helyi rendorség az FBI segítségét kérte, aki szintén nem tudtak a Mogul-tervrol. Nem meglepo tehát, hogy élénk érdeklodést tanúsítottak az eset iránt.
Az ornagy hazavitt néhány roncsdarabot és megmutatta a fiának. Természetesen nem rejtette véka alá azt a hitét, hogy ezek egy lezuhant földönkívüli urhajó darabjai, hasonló azokhoz, amelyeket Kenneth Arnold is látott. A fiú nyilván nem vonta kétségbe apja állítását. Egyszerubb is volt elhinni az idegenek verzióját, mint a virágmintás ragtapasszal fedett balsafa ballonét.
Marcelt felkeresték a bázison a Mindent Jobban Tudó Emberek és közölték vele, hogy amit talált, az egy meteorológiai ballon. Egy ballon? Nonszensz! Az ornagy tudta hogyan néz ki egy ilyen ballon. Miért lenne ilyen furcsa anyagból és mik azok a különös minták rajta? Erre nem kapott választ, hiszen ez már a Mogul-projekt keretébe tartozott. Mivel nem tudták megmagyarázni neki a furcsaságokat, Marcel továbbra sem fogadta el, hogy meteorológiai ballon lett volna az, amit látott. Ám a parancsoknak nem mondhatott ellent és kénytelen volt nyilvánosan a ballon-históriát támogatni és visszavonni a repülo csészealjról szóló híradást.
Abban végül is igaza volt, hogy nem egy hétköznapi idojárási kutatóballont látott.
1947 végén Roswell még mindig a lezuhant UFO lázában égett. Eloször Arnold, aztán most ez! Mintha csak a Világok harca készülne megelevenedni. És mindez itt történik, ebben az elhagyatott sivatagi kisvárosban, amely ez által a világ figyelmének középpontjába került.
Minden ilyen kisvárosnak megvannak a maga mesemondói, és mindegyik igyekszik túlszárnyalni a másikat. Az egyik visszaemlékezett, hogy fényeket látott aznap éjjel, mire a másik még tovább ment: o látta a lényeket is! Ezzel kezdetét vette a szóbeszéd és a sztori csak nott és torzult.
A rejtélyt és az izgalmat csak tovább fokozta a titokzatos férfiak megjelenése, akik meglátogatták a szemtanúkat, és hallgatásra szólították fel oket. Ezek a férfiak katonai elhárító tisztek voltak, akik számára kezdett kellemetlen lenni a sok mendemonda. Hiszen nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, és elobb-utóbb még kiderülhet valami az igazságból. Az orosz titkosügynökök is jól tudták, hogy Új-Mexikó e területei atomfegyverek tesztelésére szolgáltak és a keringo hírek még jobban felkeltenék a kíváncsiságukat. A roswelli szóbeszédnek tehát véget kellet vetni. Ezért kellett a roncsokat azonnal másik támaszpontra szállítani és mindenkit távol tartani a katasztrófa helyszínétol.
Az UFO-kutatók többször rámutatnak arra, hogy milyen szigorú titoktartásra kötelezték azokat az embereket, akik részt vettek a roncsdarabok összegyujtésében. Jogosan merült fel a kérdés, hogy amennyiben csak egy meteorológiai ballon volt, akkor miért kellett ekkora felhajtás? De ha elfogadjuk a Mogul ballon-elméletét, akkor már igenis érthetové válik a titkolódzás.
Érdekes megfigyelni, hogy az elhallgattatók nem voltak specifikusak, vagyis nem mondták meg, mirol kellene hallgatnia a tanúknak. Csak annyit mondtak: Senkinek se beszéljen semmirol!
Természetesen ez a fenyegetés csak olaj volt a tuzre. Miért mindez, ha csak egy idojárási ballon zuhant le? Az idegen lények urhajójának verziója tehát mégis csak igaz! Mindez nem is tunt olyan hihetetlennek azoknak az embereknek a számára, akik sosem hallottak a Mogul-tervezetrol. Ezen emberek között szép számmal akadtak katonák is. A hírek ugyanúgy terjedtek a légitámaszponton, mint a városban. A mindennapos rutint jól oldja egy kis pletyka vagy misztikum.
Talán néhány elhárító tisztnek ekkor fogalmazódott meg az ötlet: bármilyen hihetetlennek is tunjön az egész, az UFO-história mégiscsak jobb, mint az igazság. Az oroszok valamiféle csészealj-pániknak fogják vélni a dolgot, az Arnold-féle észlelés utóhangjának. Hagyjuk tehát növekedni a legendát, sot, adjunk hozzá magunk is valamit. Terjesszük el, hogy kicsi szürke lényeket találtunk az urhajó belsejében: ez aztán az álcázás álcázása. A Mogul oreinek immár két fedosztorija is volt: a ballon és a repülo csészealj. Tökéletes.
A mai kutatók sokszor felhozzák azt a kémballon-elmélet ellen, hogy a Mogul indítási dátumai nem esnek egybe a roswelli katasztrófa idopontjával. Figyelembe kellene venniük azonban, hogy a közölt dátumok nem feltétlenül helytállóak: hiányosak vagy pontatlanok. Másodsorban több mint ötven éves feljegyzésekrol beszélünk. Végül is melyik a hihetobb: egy lezuhant földönkívüli urhajó vagy a Mogul-ballon verzió?
Évtizedekkel az események után a Mogul-projekt titkos dokumentumai még mindig nem váltak hozzáférhetové az UFO-kutatók számára. Nemcsak azért, mert a benne foglaltak még mindig fontosak voltak, hanem azért is, mert senki sem foglalkozott a feloldásukkal. Roswellrol az idok során jó néhány könyv jelent meg. A városka lakói ismét fontosnak érezhették magukat, ismét a figyelem középpontjába kerülhettek és talán valami pénzt is sikerül keresniük vele. Ne ítéljük el oket, nem ok voltak az elsok...
Betty és Barney Hill Megszakított utazás-a a könyv sikere után a televízióban is bemutatásra került és szép pénzt hozott a házaspárnak. Travis Walton és társai látták a filmet és ok is pénzt szerettek volna keresni. Így született a Tuz az égen, Hollywood egyik UFO-alkotása. Aztán jött Whitley Strieber.
Ha Walton pénzt keres a történeteivel, a roswelliek miért ne tehetnék ugyanezt?. Még az egyik szerzo, Glenn Dennis, is kötötte az ebet a karóhoz, holott több ízben kiderült, hogy a könyvében közölt bizonyos adatok tévesek.
A roswelli sztori tehát tovább folyik. És tartani fog, amíg lesznek kíváncsi turisták, érdeklodo tévétársaságok, akik még több turistát és producert vonzanak...