Vajon mi vár ránk a halál után? Újjászületünk és más testbe bújva lehetőséget kapunk egy szebb, boldogabb életre? Vagy évezredeken keresztül újrainkarnálódunk, mígnem elérjük a szellemi fejlődés legmagasabb fokát, az úgynevezett „felemelkedést”? Esetleg istenünk mellett örökre biztosított helyet kapunk a Paradicsomban? A világ népeinek nagyjából ilyesfajta elképzelései vannak a halál utáni létről, az egyetlen, ami közös bennük az a biztos tudat, hogy testünk elmúlásával lelkünk koránt sem lesz az enyészeté. Nem szűnünk meg létezni, egy másik jobb, vagy épp rosszabb helyre kerülünk, attól függően, életünk során miként cselekedtünk. Ám mi történik, ha valaki, valamilyen oknál fogva a két világ közt ragad, kiesik az újjászületés örök körforgásából, vagy épp sem a menny, sem az alvilág nem fogadja? A legtöbb kultúra igen színes mítoszvilággal rendelkezik a szellemvilágot illetően, leginkább vallásos, imádságos szövegekben és ma is élő hagyományokban találkozhatunk velük. Egyik nép kísértő, hazajáró lelkektől retteg, máshol tisztelik, ajándékokkal és szertartásokkal kedveskednek a szellemvilág lakóinak. Egy bizonyos, oly sok a babona, legenda, mese, sőt, újabban tudományos kutatás, hogy semmiképp sem hessegethetjük el a dolgot egy kézlegyintéssel: „Szellemek pedig nem léteznek.” Kísértet. Mit is jelent ez voltaképp? Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember fejében egy lepedőbe csavart, láncot csörgető, helyes kis figura ugrik be elsőként, legalábbis azoknak, akiknek sosem volt saját tapasztalatuk ilyen téren. Mert akárhogyan is, csalás vagy sem, érzéki csalódás vagy egyszerű téveszme, az ilyesfajta helyzetek bizony igencsak rémisztőek tudnak lenni. És ezzel el is érkeztünk a szellemvilág legkézenfekvőbb magyarázatához, ami pedig nem más, mint a tudatalattinkban élő, legősibb félelem. Az a fajta félelem, amit rémálomból ébredve tapasztalunk, vagy amit a kicsiny gyermekek éreznek egyedül a sötétben. Hogy mindez honnan fakad? Ez bizony már az ősidők homályába vész. Ám az a tény, hogy rettegünk valamitől, még nem fog különös, ember formájú jelenéseket produkálni ódon kastélyok lépcsőin, nem beszél médiumokon keresztül, és tárgyakat sem mozgat. Vagy mégis? Egyáltalán, lássuk csak, miféle kísérteteket ismerünk, és milyen magyarázat lehet felbukkanásukra. Az egyik legelterjedtebb tudnivaló, hogy a szellemek hajdan élt emberek kísértetei, akik különböző okoknál fogva anyagi világunk és a halál utáni lét között rekedtek. Erőszakos halált halt szerencsétlenek, vagy épp öngyilkosok jutottak ilyen sorsra, sőt, másoknak az is elég volt, ha nagy bánat közt lehelték ki lelküket, vagy elintézetlen ügyeket hagytak maguk után. Ami közös ezen tényezőkben, hogy olyasfajta eseményeknek kellett bekövetkezniük, amik aztán még a haláluk után sem hagytak nyugtot szegény elhunytaknak. Minden, amit tudunk a kísértetekről, nagyjából a 19. század hagyománya, ugyanis a mai értelemben vett spiritizmus gyökerei innen eredeztethetők, sőt, nyugodtan mondhatjuk, ekkoriban született meg a viktoriánus kori Angliában. Az asztaltáncoltatás, szellemidézés, halottakkal való beszélgetés arra alkalmas médiumokon keresztül eme romantikus kor hagyománya. Persze meg kell jegyeznünk, hogy az egyes motívumok már évezredek óta törzsi szertartások részeit képezték, a 19. század dicsősége, hogy egy csokorba gyűjtötte, és modern köntösbe bújtatta őket. Margaret és Kate Fox a legelső, közismert médiumok sorába tartoztak, tudományukat Amerikában, majd Európa számos országában mutatták be a nagyközönség számára. Karrierjük egy otthoni, különös eseménysorozattal indult. Hydesville-i otthonukban nyughatatlan szellem kísértett, folytonos kopogtatásával kis híján őrületbe kergette a háziakat. A jelenségekre főként akkor került sor, mikor a két serdülő korú leány is jelen volt, így hamar arra a következtetésre jutottak, hogy valamiképp közük lehet az eseményekhez. Margaret és Kate fölfedezték magukban azon képességet, hogy úgymond „vonzzák” a szellemvilág nyughatatlan lakóit, sőt, kommunikálni is képesek velük. A házi kísértetet is szóra bírták, kiderült, hogy egy meggyilkolt utazóügynök, név szerint Charles B. Rosma szelleme lakik a Fox család otthonában. A történet érdekessége, hogy évekkel később valóban találtak egy emberi csontvázat a ház falai alatt, ráadásként egy olyasfajta bádogdobozra is rábukkantak, amit a vándorárusok használtak annakidején. Viszont a Charles B. Rosma névre sehol sem bukkantak rá egyetlen irattárban sem. A két lánytestvér karrierje sokáig töretlennek bizonyult, hivatalos szeánszokat tartottak, ahol koncentrálással maguk idézték meg a halottak szellemeit. Ezzel természetesen kivívták az egyház haragját és a sajtó is meglehetős ferde szemmel kísérte ténykedéseik. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiek során Margaret kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint csalás, trükkök sora segítette őket munkájukban. Ezt aztán visszavonta és állította, zsarolással kényszerítették a vallomásra. Allen Kardec francia spiritiszta volt, aki számos könyvet írt elméleteiről és tapasztalatairól a szellemvilággal kapcsolatban. Főként a Fox nővérek által lefektetett alapokat használta, ám hitt a lélekvándorlás eszmeiségében is. Vallotta, hogy az emberi lélek újjászületve megőrzi addigi tapasztalatait, ezáltal egyre fejlettebb, spirituális lénnyé válik. A Kardec nevet azért vette föl, mert egy szellemmel folytatott társalgás közben megtudta, hogy előző életében hívták így és Galliában élt. Kardec nem csupán könyvet írt, folyóiratokat szerkesztett ebben a témában, hanem megalapított egy egyesületet is Pszichológiai Tanulmányok Társasága néven. Daniel Dunglass Home úgy került be a spiritizmus történelmébe, mint a valaha élt legnagyobb médium. Az angliai születés fiatalember olyan elképesztő dolgokat mutatott be közönségének, amire soha nem találtak magyarázatot. Fémtárgyakat hajlított, lebegett a levegőben, meg volt áldva a jövőbelátás képességével, elhunytak lelkeivel társalgott, jelenlétében különös fényjelenségeket tapasztaltak és még hosszan lehetne sorolni Home érdemeit. Az ő történetében az a különös, hogy rengeteg hivatásos szervezet, tudósok vizsgálták meg képességeit, például levitáció közben, ám egyikük sem tudott magyarázatot találni a jelenségekre. A kísérteteket illetően tehát elfogadott tény, hogy előszeretettel keresik maguknak azon embereket, médiumokat, akik képesek kommunikálni velük. Egyes elméletek szerint ezen személyek különös, spirituális képességek birtokában vannak. Na de mi a helyzet azokkal a történetekkel, mikor hétköznapi, „egyszerű” emberek élnek át természetfölötti eseményeket, vagyis látnak szellemeket? Márpedig ilyesfajta mesék katonás rendben sorakoznak történelmünk lapjain, sőt, ha bátrak vagyunk, és odahaza szóba hozzuk a témát, biztos vagyok benne, hogy minden családban akad egy-két érdekes történet. De vegyünk inkább néhány klasszikus példát. Az angol és skót kastélyok valósággal dugig vannak szellemlényekkel, ezen tény már annyira beépült a köztudatba, hogy kísértetek nélkül el sem képzelhető egy-egy ilyesfajta építmény. A leghíresebb, leghírhedtebb mind közül a Londoni Tower. Itt kísért többek között Sir Walter Raleigh, a híres felfedező, Margaret, Salisbury grófnője, Becket Tamás, akit a Canterbury székesegyházban gyilkoltak meg mise közben. Igen sokszor felbukkan a lefejezett Boleyn Anna, az ő megjelenését többször hivatalosan is dokumentálták. A windsori kastély kertjében szellemlovast láttak még 1970 környékén is, a Glamis-kastélyban kivégzett fiatal lány és befalazott gyermek kísért. Boleyn Anna szelleme pedig valóban elfoglalt lehet, mert a Toweren kívül máshol is kell kísértenie, például a Hampton Court rezidencián. Fényképek, sőt, újabban videofelvételek bizonyítják a történetek valódiságát, már ha valaki elfogadja ezeket, mivel sajnos nagyon könnyű a hamisítás. A második elmélet kísértetek felbukkanására valójában nem szól másról, mint az emberben rejtező, különös, ősi energiákról. Ezen teória szerint mi magunk idézzük elő a szellemjárást, különféle módokon. Egyszer megtörténhet az, hogy a fájdalom, szenvedés és gyötrődés, amit az áldozat elszenved, felszabadítja ezen energiákat, amik aztán átjárókat nyitnak a halál utáni dimenziókba. Amit látunk, a kísértetek valójában nem hazajáró lelkek, hanem egy másik világban megtörtént események képsorait kísérhetjük figyelemmel. Ezt bizonyíthatja azon esetek ismerete, mikor hús-vér személynek látszó szellemekkel találkoznak a kísértetjárás szenvedő alanyai, sokszor egészen addig valódi embernek hiszik őket, míg el nem tűnnek a szemük láttára. Ezek az emberfölötti, ám semmi esetre sem természetfölötti energiák, mert ugye lényeges különbség van a kettő között, valójában az emberi természet szerves része. Nem tudni pontosan hol, valószínűleg az agy bizonyos részeiben kereshető a kiindulópontja. Vannak személyek, akik képesek irányítani ezeket az energiákat, ilyenek a médiumok és más parafenomének, sőt a tibeti szerzetesek és más keleti kultúra neves papjai is ehhez a tudáshoz férhetnek hozzá. Sokan ezen elgondolás alapján állítják, hogy a szellemidézés roppant veszélyes dolog, különösen amatőr vállalkozók részéről. Ha összegyűlik egy kisebb társaság, koncentrálnak, a bennük lévő energia segítségével átjárókat nyithatnak, kommunikálhatnak a halottak szellemeivel, vagyis a másik világ lakóival. A gond csak épp ott kezdődik, vagy inkább végződik, hogy az említett átjárót már képtelenek bezárni. Vagy épp vendégükkel nem törődnek a továbbiakban és szerencsétlen szellem a mi világunkban marad. Ezen a nyitott kapun keresztül érkezhetnek hozzánk jóakartú, avagy gonosz szellemlények, akik aztán ragaszkodnak ahhoz a személyhez, akiben a legtöbb energiát érzékelik. Megfigyelték például, hogy a legtöbb kísértetjárásnál jelen voltak serdülőkorú személyek. Valószínűsíthető, hogy a kamaszkorral együtt járó változások, mind fizikai, mind érzelmi szempontból rendkívül vonzzák e különös történéseket. Itt meg kell említenünk az úgynevezett poltergeist jelenséget, ami a leglátványosabb és leghírhedtebb szellemjárások közé tartozik. Az elnevezés két német szóból származik, melyeket leginkább randalírozó, vagy kopó szellemként lehetne fordítani. Az események jellemzője, hogy a házba költözött titokzatos kísértet rendkívül agresszívan viselkedik szállásadóival, az őrületbe kergeti folytonos kopogtatásával, különféle tárgyakkal dobálja őket, bútorokat mozgat és nem ritka az sem, hogy emberekben is kárt tesz. Már egészen az ókorból ismeretesek hasonló esetek, a 19. századig kizárólag az ördög és megszállott személyek számlájára írtak az ilyesfajta cselekedeteket. A spiritizmus megszületése óta gondolják úgy a témában járatosak, hogy valójában kétségbeesett, vagy épp gonosz kísértetek műve. Az egyik leghíresebb dokumentált eset a 70-es évek tájékán zajlott enfieldi poltergeist jelenség. Itt a randalírozó szellem szó szerint szétdúlta a Harper család otthonát, többször megtámadta gyermekeiket. A különös események még hatósági személyek szeme láttára is bekövetkeztek, végül egy médium vetett véget az áldatlan állapotoknak. A poltergeist jelenség egyébként a leghírhedtebb kísértetjárások közé tartozik, köszönhetően a tehetséges rendezőnek, Steven Spielbergnek, aki hasonló címmel alkotta meg népszerű horror filmjét. A történet eseményei sok hasonlóságot mutatnak az enfieldi eseményekkel. A kísértetek felbukkanására akad még egy elmélet, ami voltaképp szoros hasonlóságot mutat az előbbivel. Ennek lényege az, hogy a különös látomásokat voltaképp idő és dimenziótorzulások okozzák. A szellemjárások egyik általános jellemzője, hogy a szemtanúk szerint egy-egy esemény többször ismétlődik, voltaképp ugyanazt látják napokon, heteken keresztül, már ha oly kitartóak és minden éjszaka szellemvadászatra indulnak. Általános példa, hogy az öngyilkos leány kísértetét minden alkalommal ugyanúgy látják lezuhanni a sziklákról. Vagyis arról van szó, hogy nem kísérteteket látunk, csupán a múlt egy darabkáját. Ezt bizonyítja azon tény, hogy nem csupán emberek, vagy épp állatok szellemeit figyelték meg, hanem tárgyakét, járművekét. A hajóknak, lovaskocsiknak, sőt, hintaszékeknek pedig nincs lelkük, ami visszajárhatna. Ezen elméletre mégis a legjobb bizonyítékot az az esemény szolgáltatta, ami egy amerikai kisvárosban történt meg a közelmúltban. Tanóra volt, a gyerekek feladataikkal foglalatoskodtak, tanárnőjük pedig épp a táblára írt. Hirtelenjében azonban különös jelenségre lettek figyelmesek, az asszony mellett megjelent pontos mása, aki szintén a táblára írt, hasonlóan, ahogy azt ő maga tette egy perccel ezelőtt. A jelenés végül semmivé foszlott. Mivel a tanárnő még nagyon is életben volt, ezért aligha lehetett szó kísértetjárásról. Ezen elmélet szerint az idő voltaképp nem más, mint dimenziók sokasága, ennek értelmében az időutazás is lehetséges, csak épp a pontos koordináták meghatározása ütközik némi akadályba. Ugyanis itt jön képbe az a dolog, amit mi végtelen néven illettünk. Minden percnek, másodpercnek végtelen számú osztója van, vagyis a dimenziók száma is végtelen. Az emberi agy pedig még nem képes fölfogni a végtelen fogalmát, ez már egy idő és anyag nélküli világ része.