A magyar rovásírás a nemzet egyik méltatlanul elfeledett kultúrkincse. Már honfoglaló őseink is használták, de eredete még korábbra nyúlik vissza. Nevét onnan kapta, hogy általában fába (botra), vagy ritkán kőbe vésték, illetve rótták. A rovásból adódik a betűk szögletes jellege, ezeket a jeleket könnyebb volt bevésni, mintha ívesebb betűket használtak volna. Szintén emiatt használták az ún. csoportjeleket és a rövidítéseket. (Lásd. az "Írás szabályai" részben.) Az írás irányultsága (jobbról-balra) pedig abból fakad, hogy könnyebb volt a botot bal kézzel tartani, és jobb kézzel balra haladva írni. A kereszténység felvételével a pogány szertartásokat, és szokásokat törvényben tiltották meg, és ez a sors várt az addig használt rovásírásra is. Az írott emlékeket központilag összegyűjtötték, és megsemmisítették. Ezzel egyidőben a központi hatalom kérte a pápai egyházat, hogy készítse el a magyar nyelvet leírni képes latin ábécét is, ez viszont évtizedekig elhúzódott, az elterjedése pedig mintegy kétszáz évig. Ezalatt az idő alatt a királyi udvarban latinul írtak, a vidéki közemberek viszont továbbra is a rovásírást alkalmazták. Alapvetően két változata ismert: az ún. székely-magyar rovásírás és a pálos-rovásírás. A két rovás típus alapvetően különbözik egymástól; míg a pálos íveltebb betűket használ, addig a székely-magyar valódi rúna írás, szögletes betűkkel. Úgy tűnik a pálos-rovásírást nemzetünk türk eredetű népei hozták magukkal, ugyanis az írás igen hasonlít a türk rovásírásra. A nevét onnan kapta, hogy legtovább a Pálos szerzetesek használták, mely rend az egyetlen magyar eredetű keresztény rend. A pálos-rovásírás különlegesen sok emléke maradt meg Dél-Amerikában. A magyar pálos-szerzetesek ugyanis elfogadhatók voltak a középkorban mind a spanyol, mind a portugál királynak, ezért magyar pálosokat hívtak Dél-Amerika belső részeinek felfedezéséhez és az indiánok megtérítéséhez. Ezek a pálos szerzetesek gyakran barlangokban laktak ott is (hasonlóan a Pilis hegységbeli lakhelyeikhez), és a barlangok falán nagyon sok magyar nyelvű felirat maradt meg. Levelezéseikben, térképek feliratozásánál szintén használták a pálos-rovásírást. Később helyüket jezsuiták vették át, de a közöttük lévő magyar jezsuiták még egy darabig használták titkosírásként a pálos-rovásírást. Az írás iránya a ma használatos latin írásmóddal azonos, tehát balról-jobbra haladt. Az írás másik fajtája a székely-magyar rovásírás. Az írás ezen módja talán elterjedtebb volt az ősi időkben, ezt bizonyítja, hogy jó néhány betűt jelölő tag sok más ősi írásban is megtalálható. Úgy tűnik a XIII. század folyamán enyhültek az írás ezen fajtáját tiltó törvények, és ekkor a rovásírás, ezen belül is a székely-magyar írásmód újra terjedni kezdett. Azonban erre az időre már kevesen voltak birtokában az írásmód szabályainak, és a kialakult latin írásmódot sem válthatta már fel. A XVI. századra különösen Erdélyben, azon belül is Székelyföld területén újra jelentősen elterjedt olyannyira, hogy egészen a XVIII. századig itt még tanították is az iskolákban. Ekkor szittya-szkíta írásmód volt a neve, csak mostanában hívják székely rovásírásnak. A Habsburg birodalom mérte a végső csapást az írásmód használatára. Ekkor a magyar mellett a német is hivatalos nyelv volt, és egy harmadik írásmód már túl sok volt az egyszerű közemberek számára, akik ráadásul hivatalos ügyeikben nem is használhatták az ősi írást. Újra, ezúttal végérvényesen elveszett az írás általános jellege. Manapság a rovásírás újra terjedőben van, elsősorban a székely-magyar módja. Inkább titkosírásként használják, és egyetemista körökben terjed leginkább, valamint olyan körökben, akik számára az írás a magyarság megmaradásának egyik jelképe. Ezen nacionalistának látszó jellege miatt azonban a hivatalos hatalom nem szívesen áll ki mellette. A Pálos-rovásírást az újraalakult Pálos szerzetes rend kezdi újra felfedezni. A SZÉKELY-MAGYAR ROVÁSÍRÁS ÁBÉCÉJE Az írás eme formája, - mint láttuk a történelmi részben - többször feledésme merült, majd újjáéledt. Ebből következően az írásmód és az ábácé is többször változott, illetve területenként új irányban fejlődött. Ezeknek köszönhetően maga az ábécé sem egyértelmű mára. Különböző kutatók, különböző ábécét állítottak össze, melyek mára 4 nagy csoportot alkotnak, amiből 2 ami, igazán használatban van. Azért nem kell megijedni; szerencsére ezek nem sokban különböznek egymástól. A két legelterjedtebb változata, az ún. Magyar Adorján-féle ábécé (az oldalamon én is ezt mutatom be) és a Forrai Sándor-féle, ezen kívül még van az ún. "rovás szabvány" és a "ritkán használt (V1)" betűkészlet. A Magyar Adorján (a továbbiakban: MA) és a Forrai Sándor (továbbiakban: FS) által meghatározott betűkészlet alapvető különbsége az, hogy a MA ábécé nem tartalmaz külön jeleket a hosszú magánhangzókra (í, ó, ő, ú, ű ), míg a FS ábécé megkülönbözteti ezeket. A székely-magyar rovásírás számjegyei nagyon hasonlítanak a római számokra, úgy tűnik mindkettő etruszk eredetű. Itt is évényes a jobbról-balra történő írás. Szerző: Qanonimus.