A világ egyik legősibb, ma is élő szimbóluma sok változatban és országban megtalálható. 1967-ben a montreali Világkiállításon több mint egymillió látogató kereste fel a Labirintusnak nevezett pavilont, melyben kinematografikus hatásokkal elevenítették meg a Minótauroszt elpusztító Thészeusz mítoszát. A történet felidézése az önmagát legyőzni tudó embert kívánta bemutatni; ahogy a kiállítás igazgatója, Roman Kroitor kifejtette: "A színterek élettapasztalatok, a »fenevad« az emberi természet szükségszerűen tökéletlen megismerése, amelyet legyőzni vagy elűzni remélünk, miközben áthaladunk a »labirintus« egyes szakaszain." A labirintus jelkép valamennyi emberre hatással van, bármennyire különbözzön is életvitelük, mert az emberiség közös ősi tudásának része, hiszen jelentése a fajt és a kultúrát is meghaladó tudat alatti szinten jelenik meg. Ezt bizonyítja, hogy számos változatban ugyan, de ugyanazt az alapszimbólumot használták termékenységi rituálékon, halotti szertartásokon, kegytárgyként, kertmotívumként, rejtvényekben és játékokban vagy kézimunkák díszítőelemeként. A szimbólum eredete Bár a labirintus az emberiség erőteljes szimbólumai közé tartozik, amióta világ a világ, örökre feledésbe merült annak oka és eredete, hogyan és miért ragadta magával az embert. A legkorábbi példák a Földközi-tenger mellékéről főképpen Európából ismertek. A görög eredetű labirintus szó arra a mítoszra utal, melyben Daidalosz a krétai Minósz király kérésére útvesztőt épít a szörnyeteg Minótaurosz lakhelyéül. Soha senki nem találta meg ennek a labirintusnak a pontos földrajzi helyét, bár egyes feltételezések a krétai gortüszi barlangrendszerre céloznak. Mindazonáltal a krétai labirintus motívuma újra meg újra feltűnik a világ minden táján. A krétai Knósszoszban, a minószi palotában végzett ásatások labirintusnak ugyan nem találták nyomát, bőséges bizonyítékaira bukkantak azonban a bikakultusznak, melynek jelképe a bárd, a labrüsz volt; talán ebből ered a "labirintus" szó. A korai labirintusábrázolások sziklarajzok voltak, s ezek keletkezési idejét nehéz pontosan meghatározni. A spanyolországi Pontevedrában találtaké például Kr. e. 900-500, az olaszországi Val Camonicában felleltek Kr. e. 750-550 közé tehető. A sz*rdíniai Luzzanas sziklasírjának bejáratába vésett labirintusrajz, ha a sírbolttal egyidős, s nem későbbi keletű, születésének időpontja akár Kr. e. 2500-2000-re is datálható. A jelkép a Kr. e. 1300 és a Kr. u. 250 között eltelt évszázadokban valamennyi földközi-tengeri országban megjelent tetőcserepekre, fazekas edényekre, agyagtáblákra, érmékre és pecsétekre vésve, csakúgy, mint mozaiklapok mintázataként. Végül is a világ sok táján felbukkant, különösen Észak-Európában, de Indiában, Afrikában és az amerikai kontinensen is. A labirintus és a halál Az útvesztő a mai ember számára rejtvény, izgalmas, olykor félelmetes kaland lehet a bejárattól a középpontig vezető helyes út kiválasztása egy labirintus formájú élősövényben. Az első labirintusokban azonban csak egy út vezetett a középpontba, s többségüket kőbe faragták vagy agyagedényekbe karcolták. A kis labirintusábrázolásokat, mint amilyeneket a hopi indiánok készítettek (de ilyen a krétai labirintus is), talán nagyobb - akár valóságos, akár mitikus - építmények szimbólumaiként használták. Még korábbi időkből származnak az egyiptomi labirintusok, így a pecsétminták és a Kr. e. 3400 körül élő Peribszen fáraó sírboltja. Mivel a labirintus feltehetőleg 5000 éves múltra tekint vissza, nagy nehézséggel jár azon beszédes jelek felsorakoztatása, melyek fényt vetnének eredeti formájára és jelentésére. Az azonban bizonyos, hogy a labirintus szimbólum közeli kapcsolatban állt a halállal, mint ahogy arról Peribszen síremléke és a luzzanasi sírbolt is tanúskodik. Amellett a közismert kör alakú útvesztők hasonlítanak a prehisztorikus sírboltokba vésett spirálokhoz vagy a szép mívű hármas spirálhoz, mely az írországi Newgrange folyosósírjában ma is látható. Az útvesztők és labirintusok, melyek mind szándékukban, mind céljukban megkülönböztethetetlenek, ily módon talán az Alvilág térképei, melyet a távozó léleknek követnie kell, s mint ilyenek, a halál szimbólumai. Egyidejűleg az újjászületést is jelképezhetik, mert ha a lélek be tud jutni a labirintus közepébe, a kivezető utat is követni tudja majd. Michael Ayrton (1921-1975) helyesen foglalta össze az útvesztők és a halál összefüggését. A szobrász, író és festő a New York állambeli Catskill-hegységben lévő Dry Brookban két évig tartó munkával, kőből és téglából rekonstruálta a krétai labirintust. A labirintusépítő c. önéletrajzában így ír: "Minden ember élete labirintus, melynek közepén a halála rejtőzik, s meglehet, még a halál után is áthalad egy végső útvesztőn, mielőtt minden véget érne a számára." A labirintusokban termékenységi szertartásokat tartottak ? Egyes labirintusrituálék egyértelműen a halálhoz és az újjászületéshez kötődnek. A Csendes-óceán távoli szigetén, az Új-Hebridákhoz tartozó Malakulán "Ösvény"-nek nevezett útvesztő rajzolódik ki a homokból. Minden halott férfi szellemének ugyanazt az utat kellett bejárnia a Holtak Birodalmába, ám útközben szembe kellett néznie a női őrszellemmel. Amint egy lélek közeledett, az őrszellem kitörölte az "Ösvény" egy szakaszát, ezáltal arra kényszerítve a lelket, hogy útja folytatása előtt egészítse ki a mintát, s így új életre szülessen. A világ másik felén, Európában, a labirintusrituálék gyakran tánc formájában nyilvánultak meg, bár közülük sok már csak a nép emlékezetében él. Angliában gyeplabirintusok vonalai mentén haladtak a húsvéti és május elsejei tavaszünnepek idején, melyek mindegyike az újjászületés jeles napja volt. Míg a gyeplabirintus rituálék pontos természetét nem ismerjük, addig Skandináviában jól emlékeznek a kő útvesztőkben tartott versenyekre. És e kő útvesztők egyértelműen a tavaszi újjászületéshez, a termékenységhez kötődnek. Finnországban és Svédországban jó néhány kő útvesztő található. A tavaszünnepi rituális játékok során a fiatalembereknek be kellett jutniuk a labirintus közepébe, hogy kiszabadítsák fogságából a lányt. Ezeket az útvesztőket néha Jungfraudansereknek, azaz Szűztáncoltatóknak nevezték. A finnországi Sibbo templom 15. századi falfestménye egy útvesztőt ábrázol, közepében egy női alakkal. Ez a motívum, az asszony megmentése egy labirintusszerű erődből, a Földközi-tenger országaiban és Indiában is fellelhető. Ezek után pedig már aligha kétséges, hogy e vidékeken a labirintus közvetlenül összefügg a tavaszi termékenységrítusokkal. A labirintusokat egyes tájakon szerencsét hozó varázstalizmánként használták. Skandináviában egykor a halászok kő útvesztőn sétáltak végig, a jó időjárás, a gazdag zsákmány és a biztonságos hajózás reményében. Másutt ugyanilyen ábrázolásokkal védekeztek a gonosz szellemek és a farkasok ellen. Az első labirintusok egyikét-másikát talán ugyanezzel az oltalmazó szándékkal vésték például a pecsétekre vagy a háztetők cserepére. Az üdvözüléshez vezető keresztényi út A rómaiak a labirintust a görög mítosz illusztrálására használták. A cremonai mozaik közepén a Minótauroszt legyőző Thészeusz látható. Amikor a keresztények átvették a labirintus motívumot, saját vallási előírásaikhoz igazították annak jelentését: az ösvény az üdvözüléshez vezető út lett. Algériában, az orleansville-i templom - ma algíri katedrális - kövezetén található a talán legkorábbi keresztény útvesztő. A 4. században keletkezett labirintus közepén a SANCTA ECLESIA (Szent Egyház) szavak állnak, s ismétlődnek egy nagy, négyzet alakú mintában. Más templomi labirintusábrázolásokon is szerepel ez a kicsi, de nyomatékos véset, mint pl. az olaszországi Lucca katedrálisának egy oszlopán, és a francia katedrálisok, így a chartres-i jó néhány labirintusán. Az angol templomok szintén őriznek említésre méltó útvesztőket. Cornwallban a Lewannick templom normann szenteltvíztartójába geometrikus mintákat, köztük spirálisokat és egyszerű labirintusokat véstek, a bristoli St. Mary Redcliffe templom tetejének kis domborulatán pedig 15. századi útvesztő van. A cambridgeshire-i Bourn templom és az elvi katedrális kövezetén is találtak labirintust, bár ez utóbbi már 1870-ben keletkezett. A zarándokok bűneik feloldozásáért esdekelve gyakran térden kúszva járták végig a kövezetre vésett útvonalat, amelyet Chemin de Jérusalemnek vagy a Jeruzsálembe vezető útnak is neveztek, mert ez az út volt az, amely segített a zarándokoknak elmeditálni a keresztény eszményeken. Gyep-, sövény- és kőlabirintusok Az angol gyeplabirintusok neve sok fejtörést okoz: Mizmaze, Julián (Julius Caesar) lugasa, Trója városa vagy Pásztorverseny… Az egykor széles körben elterjedt gyeplabirintusokból mára csak kevés maradt; mivel évekig nem gondozták, jó néhány elgyomosodott. Azokban az országokban, Dániában és Németországban is van néhány, bár nem olyan sok, mint Angliában, ahol ismerték a gyeplabirintusokat, minden bizonnyal fontos szerepet töltöttek be a helyi közösség életében, különösen a tavaszi ünnepségeken. Skandinávia kő útvesztőkben bővelkedik. A legismertebb példa talán a Trojeborg (Trójai vár) Visby közelében, a Balti-tengerben lévő svéd Gotland-szigeten. Gyakran kisebb kavicsokból vagy nagy, gömbölyű kövekből alakították ki a tenger mellett, ahol a halászok használták őket a varázsrituálék során. Nehéz meghatározni e kő útvesztők keletkezési idejét származhatnak a 18. vagy a 19. századból, de némelyik akár több száz éves is lehet. Feltételezhetően még régebbiek azok a labirintusok, melyeket Svédország szívében, a történelem előtti időkből származó temetkezési helyek közelében találtak. A 16. században, amikor nagy divat lett a gyógynövény termesztés, valamint a rafinált mintát követő virágágyások, díszcserjék telepítése, népszerűvé vált a sövénylabirintus. A kerti útvesztő meghonosodott egész Európában, sőt távolabbi vidékeken is. Noha bonyolultságuk miatt lenyűgözőek, nyilvánvalóan semmi közük az ősi labirintusokhoz. Leginkább abban különböznek, hogy a keni látványosságoknak nincs spirituális jelentésük. Eltérnek a zsákutcák számában és abban is, hogy a középpontba vezető út sokkal könnyebben megtalálható és bejárható. Ennek ellenére egy jól megtervezett sövénylabirintus, a maga szűk ösvényeivel, magas, sűrű, gondozott bokraival hátborzongató élményt nyújthat a benne elővigyázatlanságból eltévedő utazónak… Nagy-Britannia legrégebbi sövénylabirintusa London közelében, Hampton Court Palace-ben található. 1690-ben telepítették, feltehetőleg egy korábbi útvesztő helyére, s bár más sövénylabirintusokhoz képest kicsi, ösvényeinek hossza elérí a 0,8 km-t. A sövénylabirintusok mindmáig megőrizték varázsukat. 1978-ban nyerte el végleges formáját az angliai Longleat House tiszafa útvesztője, mely 6 185 m2 területével a világ legnagyobb sövénylabirintusa…