A Kheopsz-piramis sok ezer éves történetében csak egy apró, szinte észrevétlen adat, hogy valamikor a Xlll. vagy XlV. században egy állítólag német turista lemásolt egy latin feliratot, melyet a piramis simára csiszolt burkolatának egyik kövén fedezett fel. Mire a gondos jegyzetekből szenzáció lett, s a tudósok az eredeti vésetet is látni szerették volna (és le is juthattak a gízai piramisokig), Kheopsz fáraó (Kr. e. 2550-2528 begin_of_the_skype_highlighting              2550-2528      end_of_the_skype_h) nyugvóhelyét is elérte a múltat nem becsülők "kő-éhsége": a burkolat kemény kövei már századokkal előbb csaknem utolsó szálig elfogytak a közeli-távoli környék építkezésein.

A hat sorból álló latin felirat több meglepetéssel is szolgált. A legelső, hogy nem is akármilyen odafirkantott feljegyzés volt, hanem kőbe vésett vers (hexameter). Az igazi szenzációt azonban a második sor árulja el: a poeta, aki a piramisok országába látogatott, nő! A görögök még dicsekedhetnek annyi költőnővel, hogy két kézen sem tudjuk megszámolni őket, s van köztük egy Szapphó is, meg néhány más híresség. De Róma ezen a téren nagyon lemaradt. Még a legnagyobbjuk is, Sulpicia (Messalla Corvinus unokahúga), Tibullus kötetei közé rejtőzik.

A "maesta" szó árulja el, hogy nő a szerző. S ezzel már a nevét is tudjuk (hála a rómaiak szinte primitív névadási szokásainak). Ha a bátyját, akit a versben elsirat, Terentiusnak (nomen gentile!) hívták, akkor ő nyilván csak Terentia lehetett.

Remélem, mindenki észrevette a "csúsztatást": a szövegben sehol sem szerepel Terentius!

Igen, ez így igaz, de van benne -- apró kiegészítéssel -- egy nagyon is jól ismert név: Decimus Gentianus. Ha a letört két betűt nem tudnánk könnyen pótolni, akkor a "cursus honorum", a hivatalai alapján nem volna nehéz az azonosítás. Traianus alatt nem sok censorról tudunk, de egy Decimus Terentius Gentianusnak, akiről egy másik emléktábla (lLS 1046) elárulja, hogy a Colonia Ulpia Traiana Augusta Dacica Sarmizegetusa hangzatos nevű városnak, a régi dák majd daciai fővárosnak a patronusa, egyik előző tisztsége "censor provinciae Macedoniae" volt. Ez a daciai felirat a következő hivatalokat sorolja fel: tribunus militum, quaestor, tribunus plebis, praetor, legatus Augusti, consul, pontifex, censor. Hogy a Kheopsz-piramisra "csak" a három legnagyobb jutott, meg hogy Traianus diadalmeneteiben is részt vett, igazán nem vethetjük a költő szemére... És az is eléggé valószínű, hogy egy ilyen fényes pályafutás nem volt túl gyakori a Decimus [G]entia[n]usok körében, még ha a hiányzó két betűt mással is próbálnánk pótolni. Egyébként a Gentianus név nagyon nagy ritkaság!

Ha valamennyi ismert utalást összeszedjük, akkor D. Terentius Gentianusról pontosabb adatokat is kapunk. De érdemes először az apjával, Decimus Terentius Scaurinusszal megismerkednünk. Dél-Galliából, a provincia Narbonensisből származik, 104 körül consul volt, majd Daciában találjuk, s 106 végén legatus Augusti pro praetore provinciae Daciae, vagyis az éppen megszerzett új provincia teljes megszervezését rábízta a császár. Öt év alatt az elpusztult területből virágzó tartományt varázsolt. Neki köszönhetjük a régi dák főváros római coloniává szervezését, és -- ami mostanáig kihat -- a provincia szinte teljes úthálózatát ő építtette meg. 111-ig biztosan Daciában van, de 113-ban már Syria helytartója, s feladata Traianus tervezett parthus-háborújának (felvonulási terület, utak, ellátás) előkészítése. Részt is vesz a háborúban, majd Traianus rábízza az új tartomány, Mesopotamia megszervezését és vezetését. Valószínűleg egészen addig ott marad, amíg Hadrianus fel nem adja a provinciát.

Fia, Decimus Terentius Gentianus, akit a Kheopsz-felirat említ, kb. 89/90-ben született. Alig húsz évesen katonai tribunus, majd 111-ben quaestor, 113-ban néptribunus, kb. 114-ben praetor. 115-ben egy legiót vezényel Traianus parthus-hadjáratán, s ezért császári kitüntetést is kapott. 116-ban consul. 117 és 120 között két éven át legatus Augusti pro praetore Macedoniában. Legfőbb feladata a census végrehajtása. Az egyiptomi feliraton kívüli utolsó adatunk róla a Historia Augustából származik (Hadrianus, 23). Az időpont nehezen állapítható meg, de az összefüggések alapján 136-138-ra gondolhatunk, a császár utolsó betegségére. Hadrianus "gyanakvástól gyötörve halálosan meggyűlölte Platorius Nepost. ... Még ádázabb gyűlölettel viseltetett Terentius Gentianus iránt, mivel látta, hogy az közszeretetnek örvend a senatusban" (Terényi I. fordítása). Azt már nem lehet tudni, hogy végül is öngyilkosságra kényszeríttette, megölette vagy kivégeztette-e Terentiust, vagy a császári gyűlöletnek nem lett végzetes következménye. És a Historia Augusta sem éppen megbízható forrás... A feliratból csak arra következtethetünk, hogy Terentia egyiptomi látogatásakor (138 után?) Terentius valószínűleg már nem élt.

És ki volt Terentia?

Erre a kérdésre a választ csak a fennmaradt verstől várhatjuk. De az, bármennyire is sokat mond a fivérről, most hallgat. Azt sem tudjuk, mit keresett Terentia éppen Gízában. Nyilván nem egyedül utazott, hanem talán a férjével, társasággal, barátokkal (egyes vélemények szerint L. Lollius Avitus volt a férje, a 114. év egyik consula, s volt egy fia, ugyancsak L. Lollius Avitus, aki 144-ben szerepel a consulok listáján). Ebből az időből ismerünk más "turistákat" is Egyiptomból, akik nézelődni mentek. A piramisok régen is vonzották az embereket. Akkor is "illett" legalább néhány piramist megnézni, ha az igazi vonzerő éppen a napfelkeltekor "éneklő" egyik Memnon-kolosszus volt, a lll. Amenhotep temploma előtti északi óriási szobor Thébában.

Bár ez az elégikus hangvételű vers nem kifejezetten költői remekmű, a versmérték is sántít, de biztosra vehetjük, hogy Terentiának nem ez az első verse. Kár, hogy az "imber edax" és a "fuga temporum" -- úgy tudjuk -- csak ezt az egyet őrízték meg a számunkra.

Mindenesetre a Nagy Piramis a római költészet egy nagyon szegény korszakából mentett meg az emberiségnek egy költőt, egy verset: egy fénysugarat.
(Pintér László, LIMES, LIII, 2000. november. A verset fordította: Szecsődi Leó)